Egyre jobbak a magyar pálinkák

Hatósági mérések alapján óriásit javult a pálinka minősége, amelyhez fontos kutatások is hozzájárultak – derült ki a szakma és a döntéshozók részvételével december elején szervezett konferencián. A Baján, a Városháza dísztermében megtartott tanácskozás a termelés, a fogyasztás kultúrája és a közösségformálás köré épült...

„Míg a whisky-nek 100 éve volt rá, de a grappa is legalább 60 évet dolgozott azon, hogy elismert, minőségi márka legyen, a pálinkának a rendszerváltozás után minderre sokkal kevesebb ideje volt. Ezért is szép sikertörténet a pálinka elmúlt 15-20 éve” – mondta el Pencz Rudolf, A minőségi pálinka elnevezésű szimpóziumot szervező Francovilla Pálinkakultúra Kft. ügyvezetője.

A Dr. Fazekas Sándor miniszter fővédnökségével megszervezett tanácskozáson Zsigó Róbert, a Földművelésügyi Minisztérium Élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkára elmondta, az egyik legfőbb cél, hogy az élelmiszer-biztonsági szempontból megbízható, a címkének megfelelő ital legyen a pohárban. A pálinka minőségi ellenőrzése, kulturált fogyasztása egy egész közösséget tart össze – tette hozzá az államtitkár.

 

Zsigó Róbert államtitkár Baján elmondta: a legfontosabb, hogy jó minőségű ital kerüljön a pohárba.

Mészáros Kálmán, a NÉBIH Borászati és alkoholos italok igazgatója kijelentette: a NÉBIH mérései alapján a pálinka minősége óriásit fejlődött az utóbbi időben, és ez a fejlődés azóta is tart. A NÉBIH 2014-ben és 2015-ben pálinkalaborjában több, mint 300 pálinkát ellenőriztek, ezeknek 6 százaléka nem volt megfelelő. A legfőbb okok a nem megfelelő cukoreredet (30 %), jelölési hibák (22 %, főleg az ágyas pálinkák alkoholfoka), analitikai problémák (20 %), illetve érzékszervi vizsgálat során napvilágra került gondok voltak (15%).

Nagygyörgy László, az élelmiszervizsgálatokkal is foglalkozó független, akkreditált laboratórium projekt managere, a  WESSLING Hungary Kft. a minőségi pálinka érdekében végrehajtott fejlesztéseiről beszélt. A saját erőforrásból és pályázatok útján az elmúlt nyolc évben lebonyolított projektek (PALINKAH, KMR-12 projekt) során a laboratórium több ezer pálinka mintát vizsgált meg.

Ez alapján létrehoztak egy tekintélyes adatbázist, megvizsgálták az eredetvédett pálinkák nyomon követhetőségének lehetőségeit, létrehozták a Pálinkavédjegy-rendszert. Megalkottak egy gyümölcsfajra optimalizált, lepárlást szabályozó berendezést, és feltérképezték a vezéraromákat (több mint 70 komponenst). Az etil-karbamát vizsgálatok során kiderült, hogy a veszélyes, ám Magyarországon egyelőre nem szabályozott vegyületet a vizsgált 1800 minta 7 százaléka 1mg/liternél magasabb arányban tartalmazta. A WESSLING szakembere egy legutóbbi kutatás eredményeként fontos tanácsot is adott a pálinkakészítőknek: eszerint a metanoltartalom csökkentése alacsonyabb deflegmációval érhető el, ami egyben magasabb élvezeti értéket is jelent.

   

A WESSLING kutatásainak köszönhetően ma már feltérképezték a vezéraromákat, és több ezres adatbázist is készítettek.

Albert József, az FVM osztályvezetője hangsúlyozta, hogy a pálinka a magyarság egyik csúcsteljesítménye, a pálinka kultúráját  pedig a minőség alapozza meg, ezért is fontos, hogy a hungarikumok ügye mára igazi mozgalommá nőtte ki magát.

A konferencia után a jelenlévők átvonultak a gyönyörű bajai főtér másik oldalára, ahol megnyitották a Francovilla pálinkaszalonját, ahol a hungarikum értékesítése mellett a szakemberek ismereteiket, tapasztalatukat is megoszthatják az érdeklődőkkel.

Nagygyörgy László előadását itt olvashatja el.

A pálinkákkal kapcsolatos további tudományos és hasznos cikkeket itt olvashat

A pálinkavizsgálatokkal kapcsolatban pedig itt tájékozódhat