Laborkalandra fel!

Örömmel értesítünk mindenkit, hogy a Laborkaland program őszi fordulója a finisébe ért! Szép számmal érkeztek pályamunkák, amelyek közül kiválasztottuk a legkitűnőbbeket. Ez úton szeretnénk tehát gratulálni a szerencsés nyerteseknek, akiket szeretettel várunk november ötödikén! Az alábbiakban megtalálhatjátok a programmal kapcsolatos egyéb fontos tudnivalókat...

Mindenekelőtt szeretnénk megköszönni az érdeklődést és a munkát mindenkinek! Egyúttal arra kérnénk azokat, akik most nem kerültek be a döntőbe, hogy ne keseredjenek el, hiszen a  kutakodásaik során a megadott területekről (felszíni vizek, csomagolóanyagok, hamis gyógyszerek) szerzett tudnivalók nagy hasznukra válnak majd az életük során. Felhívnánk a figyelmüket, hogy tavasszal újra megrendezzük a Laborkaland programot!

Azoknak pedig, akiket kiválasztottunk az interaktív oktatónapon való részvételre, őszintén gratulálunk! Remek munkák születtek, nem is volt könnyű dolgunk a válogatáskor. 

A nyertesekkel szeretnénk megosztani néhány fontos információt:

A program helyszíne: 1047 Budapest, Fóti út 56. Nagy, piros téglás épület, rajta a WESSLING felirattal. Íme:

 

 

A Laborkaland program menetrendje:

 

9.45-10.15          Érkezés, regisztráció

10.30-12.00        Előadások

12.00-12.40        Ebéd

12.40-13.00        Balesetvédelmi oktatás, védőfelszerelések kiosztása

13.00-15.00        Kísérletek, labormunka (csoportbontásban)

15.00                   Laborkaland totó

15.15                   Bónuszelőadás

15.45                  Oklevelek kiosztása

16.00                   A Laborkaland véget ér

 

 

Szeretettel kérünk mindenkit, hogy a megadott időpontig érjen ide, mert nem áll módunkban késlekedni a program megkezdésével.

Örömmel látjuk a kísérőtanárokat is, éppen ezért kérjük, hogy a részvételi szándékukat ők is jelezzék előre!

Még egyszer szeretnénk hangsúlyozni, hogy a visszaküldött igazolások nélkül sajnos nem vehet részt senki a programon, éppen ezért kérjük a jelentkezőket, hogy időben (legkésőbb november 3-ig) e-mailen küldjék vissza azokat, vagy ha erre nincs mód, személyesen hozzák magukkal a programra!

Várunk tehát mindenkit november 5-én!

 

Laborkalandra fel!

 

Szunyogh Gábor

szervező

szunyogh.gabor@wessling.hu

06304943040