Pálinka a lombikban

Megmenthető az előpárlatos pálinka!

Ráadásul tudományos alapokon. A pálinka készítésekor gyakori hiba, hogy a lepárlás kezdetén túl kevés előpárlatot választunk el, ezért a középpárlatba kellemetlen, szúrós szagú komponensek kerülnek, gyakorlatilag elrontva az italt. Jó hír minden pálinkakészítőnek, hogy az előpárlatosság kijavítására igenis van gyógymód. A Laboratorium.hu mindezt a tudomány szemszögéből mutatja be...

Elolvasom

Újabb mirkoműanyag-mintavétel a Dunán

A víz vizsgálata
Környezetünk analitikája

Ismét mintát vett a Dunából egy független laboratórium, ezúttal Esztergomnál helyezték a vízbe a mikroműanyagok mérésére kialakított szivattyút a Pó és a Duna folyókért program keretében. A WWF nemrég közzétett tanulmánya szerint az emberek a táplálékkal átlagosan körülbelül 5 gramm műanyagot fogyasztanak hetente, ami egy bankkártya súlyának felel meg - adta hírül a Laboratorium.hu...

Élelmiszerbiztonsági világnap: új kihívások

Élelmiszerek és más finomságok

Az idén június 7-én szervezik meg először az Élelmiszerbiztonsági Világnapot. Az élelmiszer-biztonság egyik legfontosabb feltétele a termékek rendszeres laboratóriumi vizsgálata, ám a hagyományos elemzések mellett új kihívásoknak is meg kell felelni: allergének, növényvédő szerek, doppingszerek az értend-kiegészítőkben, GMO-k, vagy éppen a csomagolóanyagokból az ételekbe oldódó vegyületek – ezeket az anyagokat mind nyakon kell csípni. De hogyan? Erről szól a Laboratorium.hu legfrissebb összeállítása...

Már "néhány" molekulát is megtalálnak

A víz vizsgálata
Környezetünk analitikája

Egy angol kutatás kapcsán az egész európai sajtót bejárta a hír, miszerint a folyók antibiotikum-szennyezettsége aggasztóan magas. Vajon mit jelent az, hogy magas? Vannak-e határértékek? Pusztán az a tény, hogy az emberi tevékenység eredményeként a környezetbe kerülő különböző vegyületeket ma már képesek vagyunk kimutatni, valóban okot ad a pánikra? Lássuk, mit mond erről egy vizsgálólaboratórium...

Egyre többet tudunk a hazai halakról

Élelmiszerek és más finomságok
Hogyan lehet növelni a ponty eltarthatóságát a feldolgozástechnológia fejlesztésével? Található-e növényvédőszer a halastavakban? Kimutathatók-e a mikroműanyagok? Ezekre a közvéleményt is foglalkoztató aktuális kérdésekre egy hiánypótló és komplex hazai projekt kutatói adtak több, mint megnyugtató választ: a hazai édesvízi halak nem csak finomak, hanem biztonságosak is...

Élelmiszer-biztonság: növekvő bizalom, hiányos ismeretek

Élelmiszerek és más finomságok

A lakosság egyre jobban bízik az élelmiszer-biztonsági hatóságban, de a Nébih Tudáspróbájából kiderült az is: a további tájékoztatásnak még bőven van helye. A Laboratorium.hu legfrissebb cikkében bemutatja, mi mindent tett a hatóság a lakosság élelmiszer-biztonsággal kapcsolatos tájékoztatásáért, és mire készül egy független laboratórium ugyanezzel a céllal...

Fogyasztó szerek, potencianövelők: nagyobb a kockázat

Egészségünk védelmében
Élelmiszerek és más finomságok

A fogyasztószerek, a potencianövelők kifejezetten nagy, a vitaminok és a probiotikumok jóval kisebb kockázatú készítményeknek számítanak az étrend-kiegészítők piacán – hangzott el a Hungalimentaria élelmiszer-biztonsági konferencián. A Laboratorium.hu összeállításából az is kiderül, hogy mivel a kannabidiol nem pszichoaktív anyag, az a sportolók számára már nem tiltott, a hírhedt THC azonban továbbra is az...

Milyenek lesznek a jövő élelmiszerei?

Élelmiszerek és más finomságok
A fogyasztók megfelelő tájékoztatására hívták fel a figyelmet a hazai élelmiszer-biztonság prominens szereplői az idén immár tizenkettedik alkalommal megrendezett Hungalimentaria konferencián és kiállításon. A monstre rendezvényen hatósági és laboratóriumi szakemberek, egyetemi kutatók analitikai, mikrobiológiai, jogi, érzékszervi és technológiai szempontból is körbejárják az élelmiszerek témakörét, mindemellett pedig olyan kiemelt területekről is értekeznek, mint a kommunikáció, a szabályozási szempontok vagy a jövő élelmiszerei. A Laboratorium.hu tudósítása...

Oldhatatlan csomagolóanyag nincs

Élelmiszerek és más finomságok

A csomagolóanyagokból kioldódó anyagok veszélyesek lehetnek az ember egészségére, életünk során tekintélyes mennyiséget fogyasztunk el a káros vegyületekből. Lágyítók, nehézfémek, színezékek: ezeket mind megesszük – derül ki a Laboratorium.hu a nyomda- és a csomagolóipar legfontosabb seregszemléjéről szóló tudósításából...

Mi van a kávéban?

Élelmiszerek és más finomságok
Természetesen kávé, de milyen? A darált változatoknál nem lehetünk biztosak minden esetben afelől, hogy a kávé ténylegesen honnan származik, és rajta kívül mi van a keverékben. A Szent István Egyetem kutatói arra vállalkoztak, hogy azonosítsák a kávéminták eredetét. A Laboratorium.hu legfrissebb cikkében az Élelmiszervizsgálati Közlemények című tudományos szaklap nemrég megjelent tanulmányát foglalta össze...