Kémiai nyomozás indul a neten!

Mi lett az Északnyugati átjáró felfedezőivel? Miért betegedtek meg egy japán kisváros, Minamata lakói, és mi okozta az 1976-os philadelphiai járványt? A Laborkaland online kémiaverseny idei kiírásában a diákok rejtélyes eseteknek erednek a nyomába...

Novemberben újra elindul Magyarország első internetes kémiaversenye. A közel fél éven át tartó vetélkedő célja, hogy a középiskolások körében népszerűsítse a kémia tudományát, rámutasson annak mindennapi jelentőségére.

A legutóbbi forduló, azaz a Laborintus során a szervezők (a WESSLING független laboratórium munkatársai) tudományos időutazásra invitálták a természettudományok iránt érdeklődő tanulókat, akiknek a két ikonikus figura, Kovács Gabi és kutyája, Szimat segítségével egy föld alatti laborból, azaz a Laborintusból kellett kijutniuk a verseny online felületén: Arkhimédész, Paracelsus, Boyle és Faraday laboratóriumában a gyógyszerkémiától a gáztörvényekig vagy az elektronok világáig számtalan érdekes területet ismertek meg.

 

Miként válnak a zöldségek indikátorokká? A Laborkaland kísérleteiből ez is kiderül.

Az idén nyomozásra várják a középiskolás diákokat, akiknek a kémia segítségével kell utánajárniuk rejtélyes eseteknek: járványoknak, szennyezéseknek, különös megbetegedéseknek, bűnügyeknek.

Azok a versenyzők, akik lelkiismeretesen végigcsinálják az online feladatokat, megtudhatják, hogy miért haltak meg az Északnyugati átjárót felfedező hősök, és hogyan sikerült mindezt kideríteni; rádöbbenhetnek, mi okozta az 1976-os philadelphiai járványt, és hogyan működik a titkosírás.

A Laborkaland ikonikus figurái: Gabi és Szimat

A Laborkaland Online az elmúlt években már eddig is számtalan érdekes feladattal igyekezett felhívni a figyelmet a kémia mindennapi hasznára: kiderült, mi történik a görögdinnyével, ha tengervízben hűtjük, miként válhatnak a konyhai zöldségek indikátorokká, hogyan főzzük a legjobb tésztát, miért lyukas a sajt, milyen módon tudunk fagylaltot készíteni mélyhűtő nélkül, a legkitartóbbak pedig még az aranycsinálás titkát is megismerték.

 

 

A nyertesek bejutnak egy igazi, titkos vizsgálólaboratóriumba és egy tudományos élményközpontba.

A közel fél éven át tartó verseny tíz legtöbb pontot elért versenyzője bejut az idén 25 éves WESSLING laboratórium vadonatúj Tudásközpontjába, ahol betekinthet egy titkos világba, megnézheti, hogyan működnek a 21. század berendezései: hogyan választják el egymástól a molekulákat, hogyan találják meg a tűt a szénakazalban. A nyerteseket a megújult és kibővült Csodák Palotájában életre szóló tudományos élmények, illetve izgalmas kémiai kísérletek várják: klorofilból készítenek kromatogramot, szappanbuborékból vízmolekulát, sőt tejfölt is „hamisítanakk”.

A Laborkaland évről évre népszerűbb: az internet és a sajtó segítségével immár több tízezer diákhoz jut el az online verseny híre, évente rendszeresen több ezren versenyeznek. Egyre több kémiatanár buzdítja diákjait a részvételre, ennek is köszönhető, hogy tavaly már több, mint 60 településről és a határon túlról is szép számmal regisztráltak a játékba a középiskolások.

    

Nem csak a jelenleg futó forduló, hanem a korábbi évek feladatai is nyitva állnak a diákok és tanárok előtt.


A hagyományokkal szakítva a verseny sokkal inkább a hétköznapi ember és a kémia kapcsolatára hívja fel a figyelmet” – mondta Takács Nóra Budapestről. A kolozsvári Szász-Zsiga Nikolett szerint a Laborkaland kiváló példája a játszva tanulásnak, a kísérletek pedig eloszlatták az unalmas kémia sztereotípiáját. Mások – így például Tímár Paula – azt emelték ki, hogy az iskolai tananyag mellett mást is tanulhattak.

A Laborkaland kémiaversenyt 2014-ben indult, azóta minden évben megrendezik, mára igazi mozgalommá vált. Legújabb, éles fordulója november 15-én startolt,és egészen jövő tavaszig tart: mostantól bárki versenyezhet, illetve gyakorolhat a korábbi évek feladatain.

Laborkalandra fel!


További információ: info@laborkaland.hu; www.laborkaland.hu