Legyen szó
ivóvízről, természetes vagy fürdővizekről, a laboratóriumokban számtalan
paramétert mérnek a növényvédő szerektől a baktériumokon át egészen a
mikroműanyagig. De mégis hol és mit? Kell-e tartanunk a glifozáttól és a
hormonoktól? És miért nincs értelme a nulla határértéknek? Kiderül a Laboratorium.hu
a Víz Világnapja alkalmából készített összeállításából ...
Ma már senki nem vitatja azt a tényt, hogy a
természetes és az ivóvizeink megóvása, valamint rendszeres vizsgálata az emberiség
jövője szempontjából az egyik legfontosabb prioritás, ezt a feladatot a
hatóságok Magyarországon is rendkívül komolyan veszik, akkreditált méréseikkel
pedig a különböző vizsgálólabortóriumok is kiveszik a részüket.
Évről évre szigorítják a vizsgálandó
paraméterek listáját, így kerülhetett be például az ivóvízben ellenőrizendő vegyületek
körébe az évek óta sok vitát kiváltó gyomirtó szer, a glifozát is (erről a cikkben később lesz szó).
Dr. Szigeti Tamás János, a WESSSLING Hunagary Kft. független laboratórium szakértője segített abban, hogy végignézzük, mely paramétereket vizsgálnak a vízben - a zavarosságtól és a szín
vizsgálatától kezdve a lúgosságon, a halogéneken, anionokon és a különféle
elemeken keresztül a nitritig, nitrátig, ammóniumig, a szulfidokig, a különböző
illékony és nem illékony szerves vegyületekig vagy éppen a
gyógyszermaradványokig.
Mindenekelőtt
nézzük meg, mit vizsgálnak a kutakban!
Ivóvizek esetén érzékszervi követelmény a színtelen, szagtalan,
kellemes ízű, üdítő hatású folyadék. A vizek érzékszervi tulajdonságainak vizsgálata egyszerű "ránézéssel", ízleléssel, szaglással is eldönthető
(a magnéziumsók keserű, a nitrátsók édes, a kloridok sós, a vas sók pedig fémes
ízű vizet eredményeznek). Természetesen ahhoz, hogy a víz emberi fogyasztásra
alkalmas-e (nem mérgező, nem fertőző) további mikrobiológiai és műszeres
vizsgálatokra van szükség.

A baktériumok jelentős csoportja önmagukban általában nem
okoz súlyos betegséget, de bizonyos mikroorganizmusok jelenléte azt jelzi, hogy más, például ürülékből
származó, komoly fertőzést, betegséget okozó kórokozók is jelen lehetnek a vízben.
Ilyen például az Escherichia coli baktérium is, amely önmagában is lehet kórokozó, általában azonban a mellette
megjelenő, a szennyvizekre jellemző, nehezen detektálható vírusok jelentenek
nagyobb veszélyt. Ha a vízben kólibaktériumok mutathatóak ki, az azt jelzi,
hogy a víz a közelmúltban fekáliával szennyeződött.
Hőmérséklet, vezetőképesség, pH, nitrogén,
nitrit, nitrát, kloridok, keménység…
A vízben előforduló mikrobák szaporodását és típusait
meghatározza többek között a hőmérséklet, illetve a pH értéke, amely a savasság,
lúgosság mértékét jellemzi: A víz pH-értéke a talajban található vegyületek kioldódását is befolyásolja. A fajlagos elektromos vezetőképesség pedig a vízben oldott kationok és anionok
(sók) mennyiségéről ad információt. A magas sótartalmú vizek vezetőképessége
magas.
A
nitrogén számos vegyület maghatározó eleme: az ammóniumion
mezőgazdasági és ipari folyamatokból
származó szerves szennyeződések jelenlétére utal. A nitritek a vér
hemoglobinjának oxigénszállító képességét csökkentik, ezzel a melegvérűek
szervezetében oxigénhiányt okoznak, ezért toxikusak. A nitrátok megjelenése a
vízben pedig egy régebben lezajlott szerves szennyezésre utal. A magas nitráttartalom
a csecsemőknél methemoglobinémiát, más néven „kékkórt” okozhat.
A keménységet adó kalcium- és magnéziumvegyületek az
emberi szervezet számára fontos anyagok. Az erősen kemény víz ugyanakkor a
vízvezetékekben, háztartási eszközökben a kialakuló vízkőkiválások miatt
okozhat károsodást, az egészségre viszont nem káros.

A kloridok élettani jelentőségű anionok, általában nem
károsak az egészségre. Magasabb koncentrációban az ivóvíz sós íze okozhat
panaszt. Nagy mennyiségben a korróziós folyamatokat elősegíti, ezért fémes íz
is tapasztalható.
A vízben lévő szerves anyagok könnyen hozzáférhető
tápanyagforrást jelentenek a baktériumok számára. Ezáltal a mikrobiális
szaporodást segítik elő az ivóvízhálózatban, ennek következményeképpen pedig
íz- és szag-elváltozásokat okozhatnak. A szerves anyagok a maradék
fertőtlenítőszerrel (klórral) reakcióba lépve annak koncentrációját csökkentik,
és káros klórozott szerves vegyületek képződését is okozhatják. A nagy szerves
anyag tartalmú víz a vas és a mangán oxidációját hátráltatja, eltávolítását is
nehezíti.
A vas és a mangán megjelenése a vízben szorosan
összefügg egymással, nem véletlen, hogy a következő két, egymást követő pont
ennek a két elemnek a vizsgálatát írja elő. E fémionok nem károsak az
egészségre, de nehezítik a víz felhasználását, sárgás elszíneződést,
zavarosodást okoznak. A vízhálózatban kicsapódó vas- és mangánvegyületek az
ún. másodlagos vízminőség romlásban jelentős szerepet játszó mikroorganizmusok
megtelepedését teszik lehetővé.
Növényvédő szerek,
köztük a sok vitát kiváltott glifozát
Az agráriumban világszerte
felhasznált több száz növényvédő szert már évtizedek óta mérik
az ivóvízben, és a mikrobiológiai, illetve kémiai vizsgálatokhoz hasonlóan
ezekre a molekulákra is szigorú határértékeket jelölnek ki.
Számos más növényvédő szer
mellett az idén januártól a glifozátot is vizsgálni kell az ivóvízben. A glifozát
– különösen a genetikailag módosított növények esetében – a mai napig rendkívül
elterjedt gyomirtó szer, és sajnos az emberre sem veszélytelen: többek között a
központi idegrendszer genetikai elváltozásait, a koponyát formáló sejtek
pusztulását, az ízületek porcainak deformálódását, illetve születési
rendellenességeket okozhat.
Szigeti Tamás elmondta, hogy a
vizsgálólaboratóriumok tapasztalata megnyugtató, eszerint a növényvédő szerek csak nagyon
kis mennyiségben mutathatók ki. Ez nem jelent veszélyt, hiszen amennyiben
ez az érték messze a határérték alatt van, semmi ok az aggodalomra.

Legionella: a fürdők "réme"
Az uszodák, fürdők, termálstrandok, hotelek medencéi
esetében ugyancsak sok tennivalója van mind a létesítmények fenntartójának,
mind pedig a laboratóriumi szakembernek. Másképp kell üzemeltetni a gyógy- és
termálmedencéket, és másképp azokat, ahol úszunk, tehát jó eséllyel merítjük be
a fejünket is. Ebben az esetben sokkal szigorúbbak a határértékek.
A
termálvíz kitűnő táptalaj a baktériumoknak, amely mikroorganizmusok
előszeretettel fogyasztják a bőrünkről leoldódó szennyeződéseket is… A fent már bemutatott ammónia, nitrit és nitrát mellett folyamatosan mérni kell klórozás melléktermékeit
(hypo, aktív klór esetén például a klórozott szénhidrogéneket), klór-dioxid
esetén pedig a kloritot kell rendszeresen ellenőrizni, hogy ne legyen túl magas
a szintje. A Na, K, Ca, Mg a vízben jól oldódó fémek (ivóvízben és
fürdővizekben is ezekből van a legtöbb a fémek közül), ezek maradnak oldott
állapotban a vízben, nem jelentenek veszélyt. A toxikus fémek eleve nem
oldódnak jól vízben, a modern szűrési technológiák pedig elég jó hatékonysággal
szűrik ki azokat. Ha nem megfelelően végzik a szűrést, akkor látszik, hogy a
víz zavarossá válik.
A
vizsgálatokat a jogszabályok által előírt gyakorisággal kell elvégezni, főleg a
mikrobiológiai vizsgálatokat. A medencékben különös figyelmet fordítanak a
telepszámok vizsgálatára 22 és 37 Celsius fokon is, a Clostridium és a
Clostridium perfingens, valamint a Pseudomonas aeruginosa, az Enterococcus, a
D-csoportú Streptococcus, az Escherichia coli, a Salmonella, az Enterococcus
faecalis baktériumokra, illetve a Legionellára.

A
Legionella természetes élőhelyeken elsősorban a meleg vizű forrásokban,
tengerekben, tavakban, folyókban, tározókban fordul elő, épített vizes
környezetben pedig ott jelenthet elsősorban kockázatot, ahol úgynevezett
aeroszol (az áramló levegőben lévő folyadékcseppek) keletkezhet.
Ez igaz gyakorlatilag bármelyik épített vízrendszerre,
ám elsősorban kockázatot a hűtőtornyokban, a nagy épületek (kórházak,
szállodák, irodaházak, oktatási és szociális intézmények) hideg- és
melegvízrendszereiben, légkondicionáló berendezéseknél, központi hűtőknél
jelenthet. De érdemes figyelmet fordítani a kerti locsolókra,
vízcsapokra, az öntözőrendszerekre, a szökőkutakra, a légnedvesítő
berendezésekre (párásítókra), a zuhanyzókra és még a szaunákra is. Gyakran
fordul elő emellett a gyógyfürdőkben.
Még a mikroműanyagot is megmérik!
A
környezetbe kikerült és a környezeti elemekben található, 5 mm átmérőnél kisebb
méretű műanyag részecskéket mikroműanyagoknak nevezik. A
Dunában találták a legtöbb mikroműanyagot az eddig vizsgált hazai folyók közül:
köbméterenként 50 részecskét. A független laboratóriumokat üzemeltető WESSLING
Hungary Kft. nemrég lebonyolított Parányi Plasztiktalány projektje során a
Tisza után vizsgálták a Duna és mellékfolyóinak mikroműanyag-szennyezését is.
A vizsgálat sajnos
megerősítette, hogy a mikroműanyag a magyar folyókban is jelen van, általában a legnagyobb
mennyiségben a fogyasztási cikkekhez, csomagolóanyagokhoz felhasznált
polietilén, polipropilén és polisztirol volt kimutatható.

Na és mi a helyzet a hormonokkal?
Értelmezhető-e nulla határérték?
A gyógyszermaradványokkal kapcsolatos hiedelmek és pánik elkerülése
végett a laboratóriumi szakemberek rendszerint azt szokták kiemelni, nulla határérték
nem létezik! Az alsó
méréshatár az analitikai technika fejlődésével ugyan folyamatosan egyre lejjebb
szorítható, azonban a nullát sohasem éri el, mert nulla értéket nem lehet
mérni, még akkor sem, hogyha egyre kisebb lépésekben – elméletileg – a
végtelenségig közelíthetünk hozzá - vélekedett Szigeti Tamás is.
A káros anyagok legfeljebb megengedhető mennyiségét tekintélyes
biztonsági szorzóval látják el, és egységre – víz esetében – literre vetítik.
Ha például egy közösség határértéken lévő arzéntartalmú vizet iszik egész
életen (azaz 80 éven) át, akkor közülük csak minden egymilliomodik embernél léphet fel valamilyen életveszélyes egészségkárosodás
kockázata.
A kimutathatósági határon lévő – vagyis egy 5 ng/l
hormontartalmú – gyógyszert tartalmazó vízből a becslések szerint több ezer
köbmétert kell meginni ahhoz, hogy egy tablettányi hormon bekerüljön a
szervezetbe. Ez napi három liter „hormonos” víz fogyasztása esetén évente
jelent egy köbmétert, ezer évig kellene tehát élni, ahhoz, hogy egy tablettányi
hormon bekerüljön a szervezetünkbe.
További érdekes cikkek a víz vizsgálatáról