A korábbi mérésekhez képest mintegy háromszor több, köbméterenként 147 mikroműanyag-részecskét találtak a Dunában a Greenpeace legfrissebb vizsgálata szerint. A méréseket ugyanaz a független laboratórium végezte, amelyik három éve a Parányi Plasztiktalány projekt keretében korábban már megvizsgálta a folyót. Azóta jelentős előrelépés történt a vizsgálati módszerekben is...
„A mostani eredményekkel még egyértelműbbé vált, hogy ki kell vezetni az egyszer használatos műanyagokat és helyettük a sokszor használatos termékeket és a betétdíjas rendszereket kell visszahozni” - figyelmeztet a sajtóban széles körben megjelent közleményében a Greenpeace, amelynek megbízásából a WESSLING Hungary Kft. független laboratórium szakemberei végezték el a mérést.
A környezetvédelmi szervezet februárban végeztetett mikroműanyag-mérést a Dunában és első alkalommal a Dunából parti szűréssel tisztított budapesti csapvízben is. A felmérésből kiderült, hogy a Duna mikroműanyag-szennyezettségéért olyan műanyagok - a polietilén és a polipropilén - felelősek, amelyek jellemzően az egyszer használatos csomagolóanyagok alkotóelemei is.
A vizsgálat eredménye szerint a csapvíz mikroműanyag-szennyezettsége jóval kisebb, mint az eddig vizsgált palackozott ásványvizeké. De a beltéri levegőből belélegzett évi több tízezer mikroműanyag-részecske vagy az élelmiszerekkel elfogyasztott mikroműanyagok mennyisége is jócskán meghaladja a csapvízben kimutatott mikroműanyag-szennyezettséget, olvasható a közleményben.
Mi volt a korábbi mérés eredménye?
A WESSLING Tudásközpont a Parányi Plasztiktalány elnevezésű, saját projektje keretében három évvel ezelőtt már megvizsgálta több hazai folyó, köztük a Duna mikroműanyag-szintjét is. Akkor a Dunában találták a legtöbb mikroműanyagot: köbméterenként 50 részecskét. Ehhez képest a jelenlegi mérés valóban háromszor annyi mikroműanyagot mutatott ki köbméterenként a Duna vizéből.
Ugyanez a laboratórium egy későbbi K+F projekt során olyan mintavételi módszert fejlesztett ki, amellyel sokkal pontosabb és megbízhatóbb eredményeket kaphatunk a mikroműanyagok kutatása során: az addig mért adatoknál ugyanis akár 3-5-ször is nagyobb lehet a vizekben jelen lévő tényleges mikroműanyag-koncentráció – mondta akkor a Laboratorium.hu-nak Bordós Gábor, a WESSLING Tudásközpont projektmenedzsere.
Édesvizeink minősége a tápláléklánc szempontjából alapvető fontosságú, ennek ellenére mikroműanyag-terhelésük kutatása még messze elmarad a tengeri vizsgálatoktól. A különböző mintavételi és vizsgálati módszerek nem szolgáltatnak egységesen értelmezhető eredményeket, pedig a tényleges ökológiai és humán egészségügyi kockázat megállapításához ez elengedhetetlen a jövőben. További probléma, hogy a különböző kutatócsoportok más-más módszereket alkalmaznak a mintavételre és a minták előkészítésére, így az előálló adatok nem összehasonlíthatók.
Miért jelentenek problémát a mikroműanyagok?
Napjainkra már megkérdőjelezhetetlen, hogy a műanyaghulladékok jelentős része bekerül a természetes ökoszisztémákba, vizekbe, ahol azonban biológiai lebomlásuk nem történik meg. Ezzel szemben fizikai-kémiai hatások – első sorban UV-sugárzás – következtében láncszerkezetük aprózódik, így 5 mm-nél kisebb, úgynevezett mikroműanyagok jönnek létre.
A széles körben elterjedt műanyagtípusok igen ellenállóak a különböző környezeti hatásokkal szemben, ezért halmozódhatott fel nagy mennyiségű műanyaghulladék mind a szárazföldi, mind a tengeri környezetben. Vizekben, üledékekben és vízi ökoszisztémák élőlényeiben változó mértékű műanyagszennyezésről számolnak be a kutatások. Veszélyességük pontos felmérése kezdeti stádiumban van, azonban már több esetben bizonyítást nyert, hogy egyrészt káros élettani hatásokkal rendelkeznek (pl. tápcsatorna eltömítés, gyulladásos folyamatok indukálása), másrészt pedig a gyártás során használt lágyítószerek szivároghatnak belőlük, de apoláros felületükön a vizekben jelen lévő ellenálló szerves szennyezőket is koncentrálni képesek.
A mikroműanyagok által hordozott környezeti, humánegészségügyi kockázatok felméréséhez meg kell ismernünk a pontos elterjedésüket (anyagtípusok, alakok, mérettartományok), majd fel kell mérnünk az általuk okozott káros (ökotoxikológiai, egészségügyi, víz- és élelmiszerbiztonsági) hatásokat – hangsúlyozta a WESSLING szakembere.