a laboratórium

Vízvizsgálat a PET Kupán: biszfenol-A és mikroműanyagok a Bodrogban

A folyó tele van mikroszkopikus PET-palackokkal isAz idei PET Kupa során az Eurofins környezetvédelmi laboratóriuma mintát vett a Bodrog folyóból, az eredmények pedig fontos pillanatképet adnak arról, hogy a hulladék mellett mi minden más, szemmel nem látható szennyeződés található még a vízben. A Laboratorium.hu-n közzétett adatokból kiderül: ilyen magas mikroműanyag-koncentrációt eddig jellemzően nem találtak a hazai felszíni vizekben, és sajnos rábukkantak az egyik hírhedt örök életű anyagra, a hormonháztartást megzavaró és rákkeltő hatású biszfenol-A vegyületre is.

Tovább
Laboratóriumban vizsgálták Magyarország Cukormentes Tortáját. Augusztus elsején végre kiderült a titok: 2024-ben Magyarország Cukormentes Tortájának a Zöld Málnát választották. A Laboratorium.hu a látványra gyönyörű torta belső értékeire is kíváncsi volt, ezért megkérdezte az Eurofins Food &Feed Testing Hungary Kft. újpesti akkreditált vizsgáló laboratóriumát, mi minden történt a győztes tortával, és hogy valóban cukormentes-e az ínycsiklandozó sütemény. Magyarország Cukormentes Tortájának ugyanis immár tizenhárom éve ki kell állnia egy rendkívül fontos próbatételt, a laboratóriumi vizsgálatot. A Magyarország Cukormentes Tortája versenyt 13. alkalommal rendezte meg az Egy Csepp Figyelem Alapítvány és a Magyar Cukrász Ipartestület Tovább
Az Eurofins Vetcontrol Kft. ingyenes szakmai webináriuma a legújabb KAP-pályázat felhasználásáról. A környezetbe kikerülő antibiotikum-hatóanyagok rendkívül veszélyesek: az Európai hatóságok előrejelzései szerint hazánkban 2050-re a multirezisztens baktériumok okozta megbetegedések vezető halálokká is válhatnak. Az Agrárminisztérium és az Eurofins Vetcontrol Kft. állategészségügyi laboratórium szakértőinek közreműködésével megvalósuló webináriumon az április végén megjelent, Közös Agrárpolitika pályázatról volt szó. A támogatás az állattartó típusú, nagy létszámú árutermelő minősítésű sertés, baromfi vagy szarvasmarha tartó tenyészetekben elősegíti az antimikrobiális rezisztencia kialakulásának megelőzését. Az Antimikrobiális rezisztencia (AMR) elleni küzdelem kompenzációs kifizetés elnevezést viselő támogatás célja az antibiotikumok felelős, fenntartható használatának elősegítése, különösen a humán egészségügyi szempontból kritikus hatóanyagok alkalmazásának visszaszorítása és az antimikrobiális rezisztencia kialakulásának megelőzése.A felhívás alapján normatív, vissza nem térítendő támogatásban részesülhetnek azon jogosultsági feltételeknek megfelelő mezőgazdasági termelők, akik hozzájárulnak az antimikrobiális rezisztencia visszaszorításához azáltal, hogy a jogszabályokban meghatározott követelményeken túlmutatóan, önkéntes alapon, a felhívásban meghatározott feltételek szerint vállalják a kötelezettségek megvalósítását és azokat teljesítik Tovább
Húsz év alatt közel 120 ezer vadat ütöttek el Magyarországon, ezek döntő többsége őz volt, kisebb arányban gímszarvasok és vaddisznók estek áldozatul a közutakon. Mi áll a jelenség hátterében? Hogyan lehet csökkenteni az előfordulásának esélyét? Laboratóriumhálózatunk mintavevői folyamatosan járják az országot, a szomorú probléma tehát előttünk sem ismeretlen, ezért foglalkozik most a Laboratorium.hu is a kérdéssel, mégpedig Török Henrietta Kinga a Magyar Vadászlapban megjelent remek összefoglalóját véve alapul. A megnövekedett mobilitás, illetve a természeti környezet átalakításának következtében világszerte egyre gyakrabban fordul elő, hogy a személy- vagy teherautók vaddal ütköznek, ami sokszor személyi sérüléssel (akár halálesettel) végződik, és általában komoly anyagi károkkal jár. A vad-gépjármű ütközések oka a vadon élő állatok életformájából adódó territoriális, táplálékszerző és szaporodási viselkedésben is keresendő. A balesetek gyakorisága kapcsolódik a párzási, ellési és fialási időszakhoz, vagy éppen a vadászati idényhez. Tovább
Az Eurofins Vetcontrol Kft. ingyenes szakmai webináriuma a legújabb KAP-pályázat felhasználásárólA környezetbe kikerülő antibiotikum-hatóanyagok rendkívül veszélyesek: az Európai hatóságok előrejelzései szerint hazánkban 2050-re a multirezisztens baktériumok okozta megbetegedések vezető halálokká is válhatnak. Az Agrárminisztérium és az Eurofins Vetcontrol Kft. állategészségügyi laboratórium szakértőinek közreműködésével megvalósuló webináriumon az április végén megjelent, Közös Agrárpolitika pályázatról lesz szó. A támogatás az állattartó típusú, nagy létszámú árutermelő minősítésű sertés, baromfi vagy szarvasmarha tartó tenyészetekben elősegíti az antimikrobiális rezisztencia kialakulásának megelőzését. Az Antimikrobiális rezisztencia (AMR) elleni küzdelem kompenzációs kifizetés elnevezést viselő támogatás célja az antibiotikumok felelős, fenntartható használatának elősegítése, különösen a humán egészségügyi szempontból kritikus hatóanyagok alkalmazásának visszaszorítása és az antimikrobiális rezisztencia kialakulásának megelőzése.A felhívás alapján normatív, vissza nem térítendő támogatásban részesülhetnek azon jogosultsági feltételeknek megfelelő mezőgazdasági termelők, akik hozzájárulnak az antimikrobiális rezisztencia visszaszorításához azáltal, hogy a jogszabályokban meghatározott követelményeken túlmutatóan, önkéntes alapon, a felhívásban meghatározott feltételek szerint vállalják a kötelezettségek megvalósítását és azokat teljesítik. A helyes, körültekintő, prudens, célzott antibiotikum felhasználásához elengedhetetlenül szükségesek a laboratóriumi vizsgálatok is, amelyekről ugyancsak szó esik az ingyenes webináriumon. Tovább
Az egész országból várják a jelentkezéseket a szupermenő laboratóriumi versenyreAz idén ismét meghirdetik a nagy múltú tudományos kémiaversenyt és interaktív kísérletekkel egybekötött laborlátogatást, azaz: a Laborkalandot. A független laboratóriumi vizsgálatokat végző Eurofins esszéversenyének célja a kémia népszerűsítése és a laboratóriumi vizsgálatok megismertetése középiskolások körében. A középpontban ezúttal a mikroműanyagok, illetve a csomagolóanyagokból kioldódó vegyületek témakörei állnak, a legjobb fogalmazást író versenyzők előtt kinyílik a laboratórium „szupertitkos” ajtaja, ahol a Laborkaland jelmondatának megfelelően megtapasztalhatják: a csoda odabent van. A Magyarországon immár több, mint 32 éve jelen lévő, laboratóriumi vizsgálataival kiemelkedő társadalmi szerepet ellátó Eurofins Analytical Services Hungary Kft.  2024 Tovább
Magyarország vezető élelmiszervizsgáló laboratóriuma, az Eurofins Food and Feed Testing 2024-ben nem csak standdal jelenik meg a legjelentősebb élelmiszeripari kiállításon, hanem a Csomagolási és Anyagmozgatási Szövetséggel (CSAOSZ) közösen szakmai konferenciát is szervez. Több előadást is tartanak az újrahasznosított csomagolóanyagok témakörében. A konferenciára jelentkezők ingyen léphetnek be a Hungexpó nagyszabású kiállítására is. Az élelmiszerek fizikiai-kémiai, mikrobiológiai, molekulárbiológiai vizsgálatainak területén több, mint 30 éves szakmai múlttal és óriási tapasztalattal rendelkező Eurofins Food and Feed Testing standjánál az érdeklődők számos más témában is kérdezhetik a szakértőket, például az allergénekről, a növényvédő szerekről vagy éppen a csomagolóanyagokról.Ez utóbbi témában szakmai konferenciát is szerveznek március 6-án, 11 és 14 óra között Tovább

A Zöld Málna finom és egészséges!

Laboratóriumban vizsgálták Magyarország Cukormentes Tortáját. Augusztus elsején végre kiderült a titok: 2024-ben Magyarország Cukormentes Tortájának a Zöld Málnát választották. A Laboratorium.hu a látványra gyönyörű torta belső értékeire is kíváncsi volt, ezért megkérdezte az Eurofins Food &Feed Testing Hungary Kft. újpesti akkreditált vizsgáló laboratóriumát, mi minden történt a győztes tortával, és hogy valóban cukormentes-e az ínycsiklandozó sütemény. Magyarország Cukormentes Tortájának ugyanis immár tizenhárom éve ki kell állnia egy rendkívül fontos próbatételt, a laboratóriumi vizsgálatot.

Tovább

Hogyan előzzük meg az antibiotikum-rezisztenciát?

Az Eurofins Vetcontrol Kft. ingyenes szakmai webináriuma a legújabb KAP-pályázat felhasználásáról. A környezetbe kikerülő antibiotikum-hatóanyagok rendkívül veszélyesek: az Európai hatóságok előrejelzései szerint hazánkban 2050-re a multirezisztens baktériumok okozta megbetegedések vezető halálokká is válhatnak. Az Agrárminisztérium és az Eurofins Vetcontrol Kft. állategészségügyi laboratórium szakértőinek közreműködésével megvalósuló webináriumon az április végén megjelent, Közös Agrárpolitika pályázatról volt szó. A támogatás az állattartó típusú, nagy létszámú árutermelő minősítésű sertés, baromfi vagy szarvasmarha tartó tenyészetekben elősegíti az antimikrobiális rezisztencia kialakulásának megelőzését.

Tovább

Mit tehetünk a növekvő számú vadbalesetek ellen?

Húsz év alatt közel 120 ezer vadat ütöttek el Magyarországon, ezek döntő többsége őz volt, kisebb arányban gímszarvasok és vaddisznók estek áldozatul a közutakon. Mi áll a jelenség hátterében? Hogyan lehet csökkenteni az előfordulásának esélyét? Laboratóriumhálózatunk mintavevői folyamatosan járják az országot, a szomorú probléma tehát előttünk sem ismeretlen, ezért foglalkozik most a Laboratorium.hu is a kérdéssel, mégpedig Török Henrietta Kinga a Magyar Vadászlapban megjelent remek összefoglalóját véve alapul.

Tovább

Hasznos állatorvosi tanácsok baromfitartóknak

Az Eurofins Vetcontrol Kft. hamarosan megrendezi legújabb, immár ötödik Baromfi Egészségügyi Akadémiáját, amelyen számos olyan aktuális kérdésről lesz szó, mint a mikotoxinok által okozott gazdasági és állategészségügyi károk, a fertőző bronchitis megelőzése vagy a madárinfluenza aktualitásai. Az említett témák mellett szó esik majd a mintavételről és a mintaküldés aranyszabályairól. A Laboratorium.hu a mindenki számára ingyenes webináriumra „hangoló”, kedvcsináló cikkében most Dr. Bóna Márta állatorvos-menedzser szakállatorvos, baromfi szaktanácsadó előadásának gondolatait foglalta össze a  baromfiállományokat érintő diagnosztikai és monitoring céllal vett mintavételi módszerekről.

Tovább

Mi lehet a közös nevezője egy vizsgáló laboratóriumnak és egy fotóversenynek?

Az Eurofins Analytical Services Hungary Kft. 2022-ben és 2023-ban is támogatta a Birdo – Az év madárfotósa természetvédelmi fotóversenyt, nem véletlenül. Az Eurofins Analytical Services Hungary Kft. vizsgálataival, valamint kutatási eredményeivel és mindenki számára ingyenesen elérhető laboratórium.hu oldalon megjelenő közérthető tudományos cikkeivel, ismeretterjesztéssel minél több emberhez szeretne eljutni. A tudományosan igazolt méréseken alapuló eredmények megmutatják, hogy a környezetvédelemért tenni kell és egyéni szinten is lehet - tudatos választásokkal.

Tovább

Hogyan előzzük meg az antibiotikum-rezisztenciát?

Az Eurofins Vetcontrol Kft. ingyenes szakmai webináriuma a legújabb KAP-pályázat felhasználásárólA környezetbe kikerülő antibiotikum-hatóanyagok rendkívül veszélyesek: az Európai hatóságok előrejelzései szerint hazánkban 2050-re a multirezisztens baktériumok okozta megbetegedések vezető halálokká is válhatnak. Az Agrárminisztérium és az Eurofins Vetcontrol Kft. állategészségügyi laboratórium szakértőinek közreműködésével megvalósuló webináriumon az április végén megjelent, Közös Agrárpolitika pályázatról lesz szó. A támogatás az állattartó típusú, nagy létszámú árutermelő minősítésű sertés, baromfi vagy szarvasmarha tartó tenyészetekben elősegíti az antimikrobiális rezisztencia kialakulásának megelőzését.

Tovább

Laborkaland újra Újpesten

Az egész országból várják a jelentkezéseket a szupermenő laboratóriumi versenyreAz idén ismét meghirdetik a nagy múltú tudományos kémiaversenyt és interaktív kísérletekkel egybekötött laborlátogatást, azaz: a Laborkalandot. A független laboratóriumi vizsgálatokat végző Eurofins esszéversenyének célja a kémia népszerűsítése és a laboratóriumi vizsgálatok megismertetése középiskolások körében. A középpontban ezúttal a mikroműanyagok, illetve a csomagolóanyagokból kioldódó vegyületek témakörei állnak, a legjobb fogalmazást író versenyzők előtt kinyílik a laboratórium „szupertitkos” ajtaja, ahol a Laborkaland jelmondatának megfelelően megtapasztalhatják: a csoda odabent van.

Tovább

Mikroműanyag a szennyvízben

A Magyar Tudományos Akadémián mutatták be egy új hazai kutatás eredményét, amely alapján kijelenthető, hogy a szennyvíztisztító telepek igen nagy hatékonysággal eltávolítják a mikroműanyagokat: a szennyvíztisztítás során zajló folyamatok eredményeként a tisztított vízzel a beérkező mikroműanyagoknak mindössze 0,1 - 3 %-a kerül a befogadó felszíni vizekbe.

Tovább

A tökéletes főtt tojás titka

Húsvéti konyhakémia a laboratóriumból. Mi történik főzés közben a tojással? Hogyan ejti csapdába a vizet a tojásfehérje? Miért lapul be a tojás? Mi okozza a repedést? Az egyik legnagyobb hazai vizsgálólaboratórium, az Eurofins munkatársai ezúttal nem élelmiszerbiztonsági szempontból beszélnek a tojásról, hanem elmondják, hogyan lehet a legjobban elkészíteni. Cikk végi bónusz: a tojáfestés kémiája.

Tovább

Megfékezhető az élővizek elszennyeződése

Az Eurofins eredményei is hozzájárultak a Duna-vízgyűjtőn tapasztalt folyami hulladékszennyezésekről készült szakpolitikai útmutatóhoz, a kutatás pedig folytatódik a MicroDrink projekttel! Az Európai Uniós Alapok (ERFA, IPA, ENI) társfinanszírozásával, a partnerországok és intézmények pénzügyi hozzájárulásával készült INTERREG DTP Tid(y)Up projekt általánosan alkalmazható, jó gyakorlatokon alapuló, bevált eszközökből álló ajánlásokat kínál civileknek, kutatóknak és döntéshozóknak egyaránt. Ezek a jó gyakorlatok más, szennyezett folyókra is alkalmazhatók, ezáltal segítséget nyújtva a világ különböző folyami ökoszisztémáinak megóvásában. A tanulmány az Eurofins szakmai és anyagi támogatásával valósult meg.

Tovább

Gyakrabban kell vizsgálni a csomagolóanyagokat! - Az Eurofins üzenete a SIRHA kiállításon

Hatalmas sikerrel zárt Kelet-Közép Európa legjelentősebb nemzetközi élelmiszeripari szakkiállítása, az idei SIRHA Budapest. A háromnapos kiállítás egyik legfontosabb szakmai eseményén elhangzott: a csomagolóipar szerepe kiemelkedő fontosságú az élelmiszer-biztonság szempontjából. A Csomagolási és Anyagmozgatási Szövetség (CSAOSZ) és az Eurofins Food and Feed Testing független vizsgálólaboratórium által közösen megszervezett konferencián szó esett a szektort érintő egyik legfontosabb kihívásról: az újrahasznosított élelmiszer-csomagolásokból kioldódó vegyületekről is.

Tovább

Csomagolóanyagokról a SIRHA kiállításon

Magyarország vezető élelmiszervizsgáló laboratóriuma, az Eurofins Food and Feed Testing 2024-ben nem csak standdal jelenik meg a legjelentősebb élelmiszeripari kiállításon, hanem a Csomagolási és Anyagmozgatási Szövetséggel (CSAOSZ) közösen szakmai konferenciát is szervez. Több előadást is tartanak az újrahasznosított csomagolóanyagok témakörében. A konferenciára jelentkezők ingyen léphetnek be a Hungexpó nagyszabású kiállítására is.

Tovább

Újrahosznosított kockázat?

Eddig nem vizsgált vegyületek oldódhatnak ki az újrahasznosított csomagolóanyagokból az élelmiszerekbe.A csomagolóanyagokból különböző anyagok (köztük káros vegyületek) oldódnak az élelmiszerekbe, éppen ezért a hatóságok szigorúan ellenőrzik, a független laboratóriumok pedig rendszeresen vizsgálják, hogy az adott komponensek átlépik-e a megállapított határértékeket. Az újrahasznosított csomagolóanyagok forgalomba kerülésével azonban újabb vegyületeket kell górcső alá venni. A Laboratorium.hu összeállításában az Eurofins Food and Feed Testing független laboratóriumának szakértője segített kideríteni, mire kell figyelniük gyártóknak, forgalmazóknak és fogyasztóknak egyaránt.

Tovább

BEM a laborban

Bizonyos anyagok belégzése komolyan veszélyeztetheti a vegyiparban, illetve az egyéb, intenzív vegyszerhasználattal járó iparágakban dolgozókat. Az úgynevezett Biológiai Expozíciós (hatás) Mutatók (BEM) a munkavállalók egészségügyi állapotát monitorozzák a munkahelyek kémiai biztonságának szempontjából. Ezekről a vizsgálatokról szól az alábbi összeállításunk.

Tovább

Kihívást jelentő alkalmazások a biogyógyszerészeti analitikában

Több évtizedes fejlesztés és tökéletesítés után a fehérjék kapilláris elektroforézissel (CE) történő elválasztása eljutott a K+F laboratóriumokból a gyári minőségellenőrző laboratóriumokba. Giuseppe Peddio és Federica Bisceglia (mindketten az Eurofins BioPharma Product Testing munkatársai) a CE-technológia fejlődéséről írnak az alkalmazások fejlesztése és a biogyógyszerészeti termékek felszabadítása terén.

Tovább

Környezetünk védelméért – év végi érdekességek a laboratóriumból

Örök életű, a környezetre ártalmas anyagok a Tiszában, mikroműanyagok a Dunában? Miért jó a szódabikarbóna a penész ellen, és miért kell vigyáznunk a formaldehiddel a lakásban, munkahelyünkön? Környezetvédelmi kutatásaik bemutatása mellett az Eurofins Környezetvédelmi Üzletágának szakemberei hasznos tanácsokkal is szolgálnak a Laboratorium.hu olvasóinak, akiknek két csodálatos, elgondolkodtató fotópályázat képeit is megmutatjuk év végi összefoglalónkban.

Tovább

Csoki, méz, cukor, só, kávé és a rostok – mi mindenre figyeljünk karácsonykor?

Milyen csokit érdemes választani, miért kell vigyázni a cukorral és a sóval, miben rejlik a rostok szuperereje és a méz igazi titka? A Laboratorium.hu az Eurofins Független Laboratórium szakembereinek segítségével készített egy összeállítást, amely az ünnepek közeledtével különösen érdekes lehet.

Tovább

Egységessé válik az Eurofins élelmiszerbiztonsági üzletága

Az Eurofins élelmiszerbiztonsági vizsgálati területein 2024. január elsejétől pozitív változások várhatók, ugyanis a cégcsoport két nagy múltú laboratóriuma nevet vált, és közös üzletágvezetés alatt egységes erővel működik tovább, még szélesebb szolgáltatási palettát kínálva partnereiknek.

Tovább

Csodálatos madaraink látványos fotókon

Az Eurofins is hozzájárult Magyarország legfontosabb madárfotó-pályázatának sikeréhez A Fővárosi Állat- és Növénykertben nagyszabású ünnepség keretében hirdették ki az idei Birdo Az év madárfotósa 2023 fotópályázat győzteseit. A lenyűgöző, díjnyertes pályamunkák egészen január közepéig megtekinthetők. Külön büszkeség számunkra, hogy az Eurofins Analytical Services Hungary Kft. az esemény egyik főtámogatójaként volt jelen, ügyvezető igazgatónk, Dr. Zanathy László beszédben is méltatta az alkotókat.

Tovább

Hogyan látják a világot egy laboratórium munkatársai?

Az Eurofins magyarországi laboratóriumi hálózatának fotópályázata díjnyertes alkotásai környezetvédelmi és élelmiszerbiztonsági problémákra hívják fel a figyelmet – gyönyörű képeken: műanyagok a vizekben, légszennyezés, azbeszt, mérgező gombák a földeken. A fotópályázat rávilágít arra, hogy az élet szinte összes területén szükség van a folyamatos laboratóriumi vizsgálatokra.

Tovább

Újrahosznosított kockázat?

Eddig nem vizsgált vegyületek oldódhatnak ki az újrahasznosított csomagolóanyagokból az élelmiszerekbe.A csomagolóanyagokból különböző anyagok (köztük káros vegyületek) oldódnak az élelmiszerekbe, éppen ezért a hatóságok szigorúan ellenőrzik, a független laboratóriumok pedig rendszeresen vizsgálják, hogy az adott komponensek átlépik-e a megállapított határértékeket. Az újrahasznosított csomagolóanyagok forgalomba kerülésével azonban újabb vegyületeket kell górcső alá venni. A Laboratorium.hu összeállításában az Eurofins Food and Feed Testing független laboratóriumának szakértője segített kideríteni, mire kell figyelniük gyártóknak, forgalmazóknak és fogyasztóknak egyaránt.

Tovább

Kihívást jelentő alkalmazások a biogyógyszerészeti analitikában

Több évtizedes fejlesztés és tökéletesítés után a fehérjék kapilláris elektroforézissel (CE) történő elválasztása eljutott a K+F laboratóriumokból a gyári minőségellenőrző laboratóriumokba. Giuseppe Peddio és Federica Bisceglia (mindketten az Eurofins BioPharma Product Testing munkatársai) a CE-technológia fejlődéséről írnak az alkalmazások fejlesztése és a biogyógyszerészeti termékek felszabadítása terén.

Tovább

Környezetünk védelméért – év végi érdekességek a laboratóriumból

Örök életű, a környezetre ártalmas anyagok a Tiszában, mikroműanyagok a Dunában? Miért jó a szódabikarbóna a penész ellen, és miért kell vigyáznunk a formaldehiddel a lakásban, munkahelyünkön? Környezetvédelmi kutatásaik bemutatása mellett az Eurofins Környezetvédelmi Üzletágának szakemberei hasznos tanácsokkal is szolgálnak a Laboratorium.hu olvasóinak, akiknek két csodálatos, elgondolkodtató fotópályázat képeit is megmutatjuk év végi összefoglalónkban.

Tovább

Csoki, méz, cukor, só, kávé és a rostok – mi mindenre figyeljünk karácsonykor?

Milyen csokit érdemes választani, miért kell vigyázni a cukorral és a sóval, miben rejlik a rostok szuperereje és a méz igazi titka? A Laboratorium.hu az Eurofins Független Laboratórium szakembereinek segítségével készített egy összeállítást, amely az ünnepek közeledtével különösen érdekes lehet.

Tovább

Egységessé válik az Eurofins élelmiszerbiztonsági üzletága

Az Eurofins élelmiszerbiztonsági vizsgálati területein 2024. január elsejétől pozitív változások várhatók, ugyanis a cégcsoport két nagy múltú laboratóriuma nevet vált, és közös üzletágvezetés alatt egységes erővel működik tovább, még szélesebb szolgáltatási palettát kínálva partnereiknek.

Tovább

Csodálatos madaraink látványos fotókon

Az Eurofins is hozzájárult Magyarország legfontosabb madárfotó-pályázatának sikeréhez A Fővárosi Állat- és Növénykertben nagyszabású ünnepség keretében hirdették ki az idei Birdo Az év madárfotósa 2023 fotópályázat győzteseit. A lenyűgöző, díjnyertes pályamunkák egészen január közepéig megtekinthetők. Külön büszkeség számunkra, hogy az Eurofins Analytical Services Hungary Kft. az esemény egyik főtámogatójaként volt jelen, ügyvezető igazgatónk, Dr. Zanathy László beszédben is méltatta az alkotókat.

Tovább

Miért szükséges laboratóriumban vizsgálni a kukoricát betakarításkor?

A penészgombák által termelt méreganyagok veszélyesek.A sok csapadékkal járó, meleg augusztusi időjárás során jelentősen elszaporodhattak az aszpargillusz gombák által termelt aflatoxinok, amelyekre már Közép-Európában és Magyarországon is régóta veszélyforrásként tekintenek a mezőgazdasági szakemberek. Ezért rendkívül fontos a kukorica rendszeres laboratóriumi vizsgálata, különösen betakarításkor.

Tovább

Örökké „élő”, veszélyes anyag bukkant fel a Tiszában

Hírhedt vegyületet azonosítottak a PET Kupa és az Eurofins közös laboratóriumi felmérése soránAz örökéletűnek is nevezett PFAS-vegyületeket széles körben alkalmazzák az iparban: ezekkel impregnálják a ruhákat, az edényeket, felhasználják azokat a csomagolóanyagoknál, és nem létezne nélkülük tűzoltóhab sem. Mégis veszélyesek. Ugyanis rendkívül lassan (talán soha sem) bomlanak le teljesen a természetben, éppen ezért súlyos környezetvédelmi problémát okozhatnak. Az Eurofins Analytical Services Hungary Kft. független laboratórium a PET Kupát támogató vizsgálata során az ilyen polifluorozott alkilvegyületek közé tartozó perfluorooktán-szulfonsavat határérték felett detektálta: az örök életű anyagok közül is az egyik legöregebbet találták meg a vízben.

Tovább

PET Kalózkodunk és mérünk

PFAS mérésekkel támogatta a PET Kupát az Eurofins Analytical Services Hungary Kft.Több, mint 30 éves, milliós nagyságrendű vizsgálati eredményből összeálló tapasztalatunkkal már eddig is komoly erőfeszítéseket tettünk a víz védelméért:elég csak felszíni, felszín alatti, talaj- vagy akkreditált szennyvízméréseinkre, rekultivációs projektekben való részvételünkre vagy az olyan módszerfejlesztéseinkre gondolni, mint például peszticidek és gyógyszermaradványok vizekből történő meghatározása, mikroműanyag mérések a Balatonban és a Dunában.

Tovább

Az Eurofins a munkavédelemért

A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen (BME) „A munkavédelem aktualitásai – Tapasztalatok, adatok és feladatok” címmel tartottak konferenciát április végén. Az Eurofins Analytical Services Környezetvédelmi Üzletágának kollégái oktatóként évek óta részt vesznek a BME posztgraduális képzésében, ezúttal támogatóként, kiállítóként is jelen voltunk a rendezvényen.

Tovább

Az Eurofins a legelkötelezettebb zöld vállalatok között

Két projektünkkel is a legjobbak közé kerültünk a Greengage 2023 verseny döntőjében. Az  Eurofins Analytical Services Hungary Kft. független laboratórium (a WESSLING Hungary Kft. jogutódjaként) nem csak a környezetvédelmi, egészség- és élelmiszerbiztonsági vizsgálatokban jár élen, hanem nagy figyelmet szentel a társadalmi felelősségvállalás, a fenntarthatóság és a körkörös gazdaság ügyének is. Az Egy szemétdombbalkevesebb és a Hogyan lesz energia a dinnyehéjból? elnevezésű kampányainkkal az ország legtekintélyesebb nagyvállalatai között szerepeltünk.

Tovább

Független vizsgálólaboratórium az élelmiszer-biztonságért

Az Eurofins Analytical Services Hungary Kft. Élelmiszer-vizsgáló Laboratóriuma a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatallal (Nébih) közösen az elmúlt évtizedek egyik legsikeresebb és legnagyobb volumenű Hungalimentaria konferenciáját bonyolította le április közepén: két napon át közel 400 résztvevővel, 60 előadással, 20 kiállítóval a legfontosabb aktuális kihívásokat elemezve tanácskoztak a hazai élelmiszer-biztonság meghatározó szereplői. A konferencia legfontosabb előadásait cikksorozatban dolgozzuk fel, és azok prezentációit közzétettük a Hungalimentaria honlapján is. Hogyan viselkednek a mikrobák a laboratóriumban, és hogyan lehet azokat a lehető leggyorsabban azonosítani? Mi a helyzet az élelmiszer-allergének ellenőrzésével és az ivóvíz szabályozásával? Elsőként az Eurofins-csoport magyarországi eredményeit mutatjuk be.

Tovább

Vezető halálokká válhat a baktériumok antibiotikum-rezisztenciája

Az összetettebb szervezetekben (ember, háziállatok) élő óriási baktériumpopuláció önálló, de egymással részben összefüggő egységeket alkot, elsősorban a környezetünkben élő baktériumpopuláció közvetítésével – mondta el a Laboratorium.hu tudományos portálnak Branduse László, az Eurofins-csoporthoz tartozó VetControl ügyvezetője. A környezetbe kikerülő antibiotikum-hatóanyagok rendkívül veszélyesek: az Európai hatóságok előrejelzései szerint hazánkban 2050-re a multirezisztens baktériumok okozta megbetegedések vezető halálokká is válhatnak.

Tovább

Mikotoxinok: a klímaváltozás nyertesei!

A betakarításkor lezúduló sok eső miatt különösen fontos vizsgálni a kukoricát.A globális átalakulások mellett a jelenlegi időjárás is kedvező hatással van a mikroszkopikus gombák elszaporodására. A gabonafélék betakarításakor lehullott nagy mennyiségű csapadék minden bizonnyal növeli a növények (különösen a kukorica) mikotoxin-szennyezettségét. Mivel az apró élősködők által termelt méreganyagok az élelmiszerláncba bekerülve az emberre is veszélyesek lehetnek, a jelen időszakban kiemelten fontos azok laboratóriumi vizsgálata – hangsúlyozta Vadasi Tamás, a nemrég a világszinten is piacvezető Eurofins-csoporthoz csatlakozott WESSLING Hungary Kft. szakértője.

Tovább

Toxikus anyagok az élelmiszerekben: miért kell vizsgálni a tropán alkaloidokat?

Nadragulya, beléndek, csattanó maszlag, kokacserje… A felsorolt növények közös jellemzője, hogy mindegyik tartalmazhat a központi és a perifériás idegrendszerre ható vegyületeket. A gyomnövényekből az élelmiszerekbe és takarmányokba a betakarítás során esetlegesen bekerülő anyagokat rendszeresen vizsgálni kell az Európai Élelmiszerbiztonsági Hatóság (EFSA) szakvéleménye és az Európai Bizottság élelmiszerekben előforduló szennyezőanyagokról szóló rendelete alapján. Vadasi Tamás, az idén 30 éves, nemrég az Eurofins nemzetközi laboratóriumi hálózathoz csatlakozott WESSLING Hungary Kft. élelmiszerbiztonsági üzletágvezetője a vizsgálati módszerek mellett a kiemelten vizsgálandó termékek körét is kifejtette a Laboratorium.hu legfrissebb cikkében.

Tovább

Ízekre szedték „Nagyi kedvencét” a laboratóriumban

A szegedi Virág Cukrászda és Kávéház hozzáadott cukor nélkül készült alkotása nyerte idén a Magyarország Cukormentes Tortája versenyt, amelyet az Egy Csepp Figyelem Alapítvány és a Magyar Cukrász Ipartestület rendezett meg. A díjnyertes alkotást ismét az idén 30 éves és az útját immár a világ legnagyobb laboratóriumhálózata, az Eurofins-csoport tagjaként folytató WESSLING Hungary Kft. laboratóriumában vizsgálták. Jó hírünk van: a torta mindenben megfelelt, a Laboratorium.hu cikkéből pedig az is kiderül, miért.

Tovább

Hogyan lesz energia a dinnyehéjből?

Elindult az Eurofins Tudásközpont kommunikációs kampánya a körkörös gazdaságértA szilárd, újrahasznosított tüzelőanyag (SRF) talán az egyik legjobb példa arra, hogyan válik a hulladékból energetikailag hasznosítható érték. Előállítása és vizsgálata szigorú szabályokhoz kötött, egyben rendkívül összetett és izgalmas folyamat. Az idén 30. születésnapját ünneplő Eurofins Tudásközpont cikk- és videósorozatában virtuálisan kinyitja a laboratórium kapuját, és minden érdeklődőt beavat abba, hogyan zajlik a körkörös gazdaság folyamatainak biztonságos ellenőrzése.

Tovább

Újra és újra támad a Legionella!

A vízrendszerekben lappangó baktérium, a Legionella laboratóriumi mérések alapján komoly egészségügyi kockázatot jelent. Rendszeres ellenőrzése éppen ezért kötelező, különösen a fürdők és az ipari létesítmények vízrendszereire kell odafigyelni. Mit mutatnak a statisztikák? Miért veszélyes a Legionella, hogyan lehet megelőzni az elterjedését, milyen vizsgálatokat érdemes elvégezni? Laboratóriumi szakemberek segítenek eligazodni a kérdésben.

Tovább

Növényvédő szerek: szigorodik a szabályozás, fontos feladatok várnak a termelőkre

Az idén már kötelező többek között az integrált növényvédelem elveinek alkalmazása és az elektronikus permetezési napló vezetése, sok esetben pedig laboratóriumi jegyzőkönyv is szükséges a termékek forgalomba hozatalához. A kis késéssel beinduló mezőgazdasági munkák újra ráirányítják a figyelmet a peszticidekre, a termelőknek, forgalmazóknak hamarosan stratégiai döntést kell hozniuk a kérdésben. A növényvédő szerek vizsgálatában élen járó WESSLING Laboratórium több tízezer minta vizsgálata és elemzése alapján segít eligazodni a növényvédő szerek világában.

Tovább

A WESSLING a Planet Budapest Világtalálkozón

Mikroműanyagok, vízvédelem és egy új, veszélyes vegyületcsoport kutatása kapcsán tartottak előadásokat a WESSLING Tudásközpont munkatársai a Planet Budapest 2021 Fenntarthatósági Expó és Világtalálkozón. A nagyszabású, a visegrádi országok közös fenntartható fejlődéssel foglalkozó rendezvényén több, mint 100 kiállító vett részt.

Tovább

A vizsgált étrend-kiegészítők több, mint felénél találtak hiányosságot

Az elmúlt időszakban az egészség megtartása iránti igény előtérbe került a lakosság körében.  Az átlag fogyasztó az egészséges táplálkozás részeként tekint az étrend-kiegészítőkre, ezért is fontos tudni, valójában mire is szolgálnak ezek a készítmények – hangzott el a Nébih és a WESSLING Tudásközpont által szervezett 13. Hungalimentaria konferencián, ahol az is kiderült, milyen hibákat találtak a népszerű termékcsoportnál.

Tovább

Új kutatás: jobban kell figyelni a tejre

Az éghajlat változásával egyre komolyabban számolni kell a mikroszkopikus gombák által termelt méreganyagokkal, azaz a mikotoxinokkal. Az Élelmiszervizsgálati Közlemények tudományos szaklapban megjelent friss hazai kutatás eredménye alapján különös figyelmet kell fordítani a tejre, amelyben a mikotoxinok a felmérések szerint gyakran határérték felett is előfordulnak, ezzel elsősorban a legfiatalabb korosztályt veszélyeztetve.

Tovább

Ismét laborban vizsgálták Magyarország Cukormentes tortáját

A „Beszterce rózsája” nyerte idén a Magyarország Cukormentes Tortája versenyt, amelyet az Egy Csepp Figyelem Alapítvány minden évben a Magyar Cukrász Iparosok Országos Ipartestületével együtt hirdet meg. A vizsgálatokat az idén is a WESSLING Hungary Kft. független laboratórium végezte. A Laboratorium.hu legfrissebb cikkéből kiderül, hogyan.

Tovább

Megújult az Élelmiszervizsgálati Közlemények honlapja

A mindenki számára ingyenes, magyar és angol nyelvű tudományos cikkek htmel-formában is olvashatók.

Tovább

Antibiotikum-rezisztens baktériumok az élelmiszerekben

Az Élelmiszervizsgálati Közlemények tudományos szaklap honlapján megjelent kutatásból kiderül, hogy az antibiotikumoknak is ellenálló baktériumok egyre nagyobb kihívást jelentenek nem csak humán- és állatgyógyászatban, hanem az élelmiszer-feldolgozás során is. A Debreceni Egyetem kutatása és a WESSLING Hungary Kft. laboratóriumi vizsgálatai alapján egyértelműen kiderült, hogy az eddigieknél szigorúbb ellenőrzés lenne szükséges.

Tovább

Hogyan szűrik ki a sérült gyümölcsöket?

Új magyar kutatás segíthet a szállítási és tárolási károk csökkentésébenKutatók almákat és körtéket helyeztek speciális prés alá annak érdekében, hogy megállapítsák: meddig maradnak megfelelő állagúak. Ezzel a módszerrel a gyümölcsök feldolgozása, szállítása és szállítása során keletkező mechanikai igénybevételeket modellezték, előrejelezve, hogy a termények vajon hogyan és mennyi idő alatt mehetnek tönkre. Mindez a WESSLING Tudásközpont által szerkesztett és kiadott Élelmiszervizsgálati Közlemények hamarosan megjelenő tudományos cikkében olvasható majd.

Tovább

Mennyiben függ a tej minősége az ellések számától?

Tapasztalható-e változás a tehenek napi tejmennyiségében, a nyers tehéntej összetételében (zsír- és fehérjetartalom), valamint annak mikrobiológiai tulajdonságaiban az egyszer vagy többször ellett tehenek esetében? Ezekre a kérdésekre keresi a választ a WESSLING Tudásközpont tudományos lapja, az Élelmiszervizsgálati Közlemények című tudományos szakfolyóirat egyik tanulmánya hamarosan megjelenő, júniusi számában.

Tovább

Mi olyan vonzó egy laboratóriumban?

Pontosabban: miért kaphatja meg egy független vizsgálólaboratórium az üzleti szektor legkiválóbbjainak járó elismerést, azaz a Superbrands-díjat? Talán azért, mert sokkal több, mint egy laboratórium. De mitől? És miért hívja magát tudásközpontnak? A Laboratorium.hu legfrissebb cikkéből kiderül.

Tovább

A WESSLING a 35. ELTE OTDK támogatói között

2021-ben az Eötvös Loránd Tudományegyetem Társadalomtudományi Karának Kémiai Intézete az egy éve tartó járványhelyzet következtében rendhagyó módon, online rendezte meg a 35. Országos Tudományos Diákköri Konferenciát, amelynek egyik szponzora a WESSLING Tudásközpont. Külön büszkeségünk, hogy oktató laboratóriumunk diákjai is díjat nyertek.

Tovább

Mi köze a Bambinak az élelmiszerek ásványolaj-szennyezéséhez?

Többek között ez is kiderül a Csomagolóanyagok, csomagolószerek és élelmiszerek ásványolaj-szennyezettsége című előadásból. A WESSLING Tudásközpont online és mindenki számára elérhető tudományos videói a laboratórium szemszögéből közelítik meg a mindannyiunk életét befolyásoló környezetvédelmi és élelmiszerbiztonsági kérdéseket.

Tovább

Minél hamarabb ki kell szűrni a növényvédő szereket

Egy hazai laboratórium is a tagja lett a német élelmiszerláncok által működtetett növényvédőszer-ellenőrzési rendszernek. A Fruitmonitoring rendszerén keresztül folytatott laboratóriumi méréseknek köszönhetően már a forgalomba hozatal előtt kiszűrhetők a növényvédőszer-maradékokat tartalmazó minták. A közel 600 vegyület egyidejű és gyors detektálására képes WESSLING Hungary Kft. mostantól értékes adatokkal segíti a növényvédőszereket határérték felett tartalmazó gyümölcsök, zöldségek kiszűrését.

Tovább

Egy kattintás a tudás

Online laboratóriumi előadássorozat indultGórcső alatt és kamera előtt a növényvédő szerek, mikroműanyagok, csomagolóanyagokból kioldódó vegyületek, kozmetikumok, azbeszt, pálinka, méz, GMO-k vizsgálata. Egy hazai független laboratórium ingyenes, mindenki számára elérhető online előadássorozatot indított.

Tovább

Új ruhába bújt a Laboratorium.hu!

Megújult Magyarország első és egyetlen laboratóriumi „hírügynöksége”, a több, mint nyolc éve működő Laboratorium.hu. Hétről hétre immár több, mint 370 cikkben számoltunk be a laboratóriumi vizsgálatokról a környezetvédelem, az élelmiszer- és a gyógyszerbiztonság területén, elemzésekkel, számokkal és közérthető magyarázatokkal bemutatva azt a munkát, amely a korszerű vizsgálólaboratóriumokban zajlik. A külső megújulás kapcsán rövid összegzést adunk abból, mi minden jelent meg eddig tudományos portálunkon, azaz a Laboratorium.hu-n.

Tovább

Hazai kutatások pontosítják a mikroműanyagok mérését

Az elmúlt években egyre gyakrabban jelennek meg aggasztó hírek a mikroműanyagok előfordulásáról: nem csak felszíni vizekben, de már élelmiszerekben, ivóvízben, levegőben, élőlényekben is kimutatják azokat. A pontos méréshez az egyik legfontosabb szempont az  alkalmazott mintavételi technika hatásfoka, a különböző mérettartományú részecskék azonosítása. Két friss magyar kutatás révén a jövőben egyre jobb mérési eredmények születhetnek.

Tovább

Labor a városban

Hol, hogyan tud segíteni egy független vizsgálólaboratórium az önkormányzatoknak? Számos területen: Gyomaendrődön egy társadalmi felelősségvállalás projekt keretében megvizsgálták a település felszíni vizeit, termálvizét, a vasútvonal zajterhelését, a helyben fogott halak húsát és még a környéken termő, számos termék alapanyagául szolgáló homoktövist is. A Eurofins Tudásközpont szakemberei az értékeket magyarázva számos önkormányzat számára kínálhatnak fontos segítséget.

Tovább

Roncsolásmentes gyógyszervizsgálat

Spektroszkópiai és kemometriai módszerek segítségével már a gyártási folyamaton belül roncsolásmentesen lehetne vizsgálni az egyes tablettákat, felgyorsítva ezáltal a teljes gyártási folyamatot – derül ki Horváth Lívia dolgozatából, aki a Budapesti Műszaki Egyetem idei Tudományos Diákköri Konferenciáján az Analitikai és Számításos Kémia szekció díját kapta a WESSSLING Tudásközponttól.

Tovább

Sötétben vizsgálják a lebomlást

Komposztálhatóságot és biológiai lebonthatóságot is vizsgálnak egy nemrég nyílt francia laboratóriumban. Elsősorban papír és műanyag csomagolóanyagokat tesztelnek majd, a szolgáltatás Magyarországról is elérhető, a terméktanúsítással kiegészítve pedig a fogyasztóknak és a forgalmazóknak egyaránt kiemelt bizitonságot jelenthet.

Tovább

A biztonság "harmadik szeme"

izalmat és piaci előnyt is jelent a terméktanúsításHogyan lehet garantálni mind a fogyasztó, mind pedig a gyártó, forgalmazó felé, hogy az adott termék (legyen szó gyermekeknek szánt cikkekről, csomagolóanyagról, újrahasznosított hulladékról vagy éppen kozmetikumokról) valóban biztonságos?  A terméktanúsítás Európa számos országához hasonlóan egyre fontosabb szerepet játszik a hazai kereskedelemben is. A Laboratorium.hu cikke.

Tovább

Újabb CSR-elismerést kapott a WESSLING Tudásközpont

Az idén 25 éves KÖVET Egyesület által meghirdetett versenyen a Vállalati Felelősség kategóriában kapott díjat a WESSLING Tudásközpont Laborkaland elnevezésű középiskolásoknak szóló kémiaversenye – olyan hazai nagyvállalatok és szervezetek közé emelkedve, mint a MOL, az EGIS, a HiPP, az OTP vagy Újbuda Önkormányzata.

Tovább

Egy labor a legbiztonságosabb hazai cégek között

A nemrég odaítélt Superbrands Business díj és egy fontos környezetvédelmi kitüntetés után újabb elismerésben részesült a WESSLING Tudásközpont: a pénzügyileg legstabilabb magyarországi cégek közé került.

Tovább

Szentivánéji álom a laboratóriumban

Kicsi Gesztenye, Pöttyös Panni és Barackos Buborék után az idei nyertes, azaz a Szentivánéji Álom is látogatást tett a WESSLING Hungary Kft. Élelmiszervizsgáló Laboratóriumában. A mesés elnevezések igazi remekműveket, cukormentes tortákat jelölnek: az Egy Csepp Figyelem Alapítvány által szervezett Magyarország Cukormentes Tortája verseny győztesét alaposan megvizsgálták - finoman szólva. A Laboratorium.hu cikkéből kiderül, hogyan.

Tovább

Laborkalandok a Tudásközpontban

Egy hazai vizsgálólaboratórium immár hetedik éve nyitja meg kapuit a fiatal generációk előtt. Eddig Magyarország első országos online kémiaversenyének győzteseit látták vendégül a nagyközönség számára szigorúan lezárt laboratóriumban, ahová egy éve már pályázati úton jutnak be a laborkalandozók. Kromatográfia, élelmiszer-vizsgálatok, parányi plasztikok – csak néhány az elmúlt hónapok témái közül.

Tovább

Laborkaland másodszorra!

Az ipari szennyvizek veszélyesebbek, mint a kommunálisak, a Föld lakosságának a 20 százaléka pedig nem jut biztonságos ivóvízhez. Óvakodjunk az interneten vásárolt gyógyszerektől, a készételek tárolására pedig lehetőleg ne használjunk műanyag edényeket. E hasznos észrevételeket és tanácsokat ezúttal nem a szakma vagy a döntéshozók képviselői osztották meg a nagyközönséggel, hanem középiskolás diákok.

Tovább

A Laborkaland a sajtóban

A Laborkaland programot igyekszünk minél szélesebb körben terjeszteni: tanári egyesületek, az iskoláknak közvetlenül kiküldött közlemények útján, de híreinket szerencsére lehozta a napisajtó is. A Magyar Távirati Iroda, országos televíziók és rádiók, hírportálok, vidéki napilapok, szakmai oldalak egyaránt beszámoltak a Laborkalandról. Ennek is köszönhető, hogy az egész országból jelentkeztek a programra, amelyet immár második alkalommal szerveztünk meg. Az alábbiakban a teljesség igénye nélkül szemlézünk azokból a hírekből, amelyek a Laborkalandról a magyar sajtóban megjelentek.

Tovább

Az első Laborkaland

Április 25-én másfél osztálynyi középiskolás diák bejutott egy igazi vizsgálólaboratóriumba! Köpenybe, gumikesztyűbe bújtak, védőszemüveget húztak, majd nekiláttak kísérletezni, hogy kiderítsék, mi is az a kromatográfia. A WESSLING Hungary Kft. független laboratóriumokat működtető vállalkozás nonprofit kutatócége azzal a céllal hirdette meg az egyedülálló interaktív oktatóprogramot, hogy a pályaválasztás előtt álló diákok körében népszerűsítse a kémiát és a természettudományokat, illetve néhány órára megnyissa a diákok előtt a laboratórium varázslatos világát.

Tovább

Laborkalandra fel!

Örömmel értesítünk mindenkit, hogy a Laborkaland program őszi fordulója a finisébe ért! Szép számmal érkeztek pályamunkák, amelyek közül kiválasztottuk a legkitűnőbbeket. Ez úton szeretnénk tehát gratulálni a szerencsés nyerteseknek, akiket szeretettel várunk november ötödikén! Az alábbiakban megtalálhatjátok a programmal kapcsolatos egyéb fontos tudnivalókat.

Tovább

Miért van szükség laboratóriumra?

A világunkban minden változik. Az évszakok, az időjárás, az éjszakai égbolt. Ebbe az örökös átalakulásba „piszkált bele” az ember a tizenkilencedik-huszadik században, amikorra már képessé vált arra, hogy megváltoztassa a környezetét, és persze nem mindig pozitív értelemben. A károsanyag-kibocsátás miatt megváltozott a talaj, a felszíni és a felszín alatti vizek, valamint a levegő összetétele, a növényvédő szerek alkalmazásával a zöldségekben, gyümölcsökben megjelentek bizonyos vegyületek, ahogy a gyógyszerek vagy a háztartásban használt vegyszerek esetében is olyan kemikáliákkal kerülünk kapcsolatba, amelyek a természetben eddig nem fordultak elő.

Tovább

Kromatográfia és spektroanalízis: a csoda odabent van!

Mi történik konkrétan az anyaggal? A már oly sokat emlegetett elválasztás hol és milyen módon zajlik le? Ez az a pont, ahol a laboratórium leírásának legizgalmasabb, legcsodálatosabb részéhez érkeztünk!.

Tovább

Mi történik a kémcsövek között?

Kevés olyan izgalmas hely van a világon, mint egy laboratórium! Hiszen itt megvalósul az, amire egyéb körülmények között nem lennénk képesek. Vegyünk egy példát: még a legerősebb ember sem képes szétválasztani egymástól két molekulát. Szétroncsolhatja, porrá zúzhatja, elégetheti az anyagot, de az erejével, hatalmával nem tud a szénlánc egyik végéről a másikra helyezni egy Hidroxil-csoportot, képtelen hatezer Celsius fokon, plazmaállapotban vizsgálni az elemek színét, vagy megállapítani a szennyvíziszap nehézfémtartalmát. Ehhez ugyanis a megfelelő körülményekre, gépekre van szükség, de ami még ennél is fontosabb: az emberi elmére, leleményre!.

Tovább

Mi mindent vizsgálunk?

Mi mindent vagy mi mindent? Erre a trükkös kérdésre a legegyszerűbben úgy tudunk válaszolni, hogyha végigszaladunk azon a három nagy területen, ahol a laboratóriumunk tevékenykedik. Elsőként kezdjük a legrégebbi és az egyik legnagyobb területnél, a környezetanalitikai üzletágnál. A környezeti analitikához tartoznak a talaj, a szennyvíziszap, víz és levegő kémiai analízisek, az ipari és a veszélyes hulladék elemzése, mindezek akkreditált mintavétele, valamint a környezetvédelmi szakvéleményezés és kockázatelemzés. Ez alapján tehát elmondhatjuk, hogy a kollégáink vizet, szennyvizet, talajt, levegőt és hulladékot vizsgálnak.

Tovább

Auditálunk, menedzselünk, önvizsgálunk!

A laboratóriumban érdekes módon még a vállalati menedzsment is helyet kaphat, hiszen ügyfeleink igényeinek figyelemmel kísérése rámutatott: szükséges az átfogó laboratóriumi feladatok mellett partnereinket tanácsadó, szakértői munkával is támogatnunk.

Tovább

Laboratóriumban a Superbrands-díj!

A tavalyi év után a független laboratóriumokat működtető WESSLING Hungary Kft. 2020-ban is elnyerte a tekintélyes piaci elismerést jelentő Superbrands Business Díjat.

Tovább

Egy labor a legjobb márkák között

Novemberben immár tizenkettedik alkalommal ítélték oda a Business Superbrands díjakat. A nagyközönség által is ismert, magas minőséget szimbolizáló védjegyet ezúttal egy független laboratórium is kiérdemelte.

Tovább

Nemzetközi laboratóriumi díjakat adtak át Budapesten

Gumikopás-vizsgálat, 3D-s emisszómérés, vákuumos szűrőrendszer: immár tizenkettedik alkalommal honorálta a WESSLING-csoport munkatársai előremutató újításait, hasznos ötleteit. Ezúttal Budapesten, a WESSLING Tudásközpontban adták át a díjakat.

Tovább

Élelmiszerlabor az OMÉK kiállításon

Növényvédő szerek az élelmiszerekben. Megesszük a csomagolást? Az utolsó szó a mikrobáké. Doppingolunk, és nem is tudunk róla? A független laboratóriumokat működtető WESSLING Hungary Kft. több, mint 25 éves tapasztalatát osztja meg a nagyközönséggel Magyarország talán legfontosabb élelmiszeripari kiállításán, az OMÉK-on.  Az „Ésszel a kosárba!” elnevezésű konferencián jelentik be az azonos elnevezésű cikksorozat indulását is. A nagyközönségnek szánt érdekes, élelmiszerbiztonsági cikkeket itt, a Laboratorium.hu-n olvashatják majd.

Tovább

Hogyan mérik a mikroműanyagot?

Egy aktuális és egyre súlyosabb környezetvédelmi kihívást, azaz a mikroműanyag-szennyezést állította a középpontba egy országos online kémiaverseny. A Laborkaland feladatainak megoldása során a diákok sokat tanulhatnak a tengerekben és felszíni vizeinkben is egyértelműen jelen lévő parányi plasztikokról. A nemrég indult záróforduló során az is kiderül, hogyan mérik meg ezeket az apró szemcséket.

Tovább

Műanyagböjt

Újszerű kezdeményezést indított egy nemzetközi vizsgálólaboratórium-hálózat: arra kérte munkatársait, hogy húsvétig csökkentsék a műanyagszemét mennyiségét, az ezzel kapcsolatos ötleteket, praktikákat pedig osszák meg a kollégákkal.

Tovább

Hogyan égnek a műanyagok?

Milyen káros anyagok keletkeznek ilyenkor? Milyen úton kerülhetnek a mikroműanyagok a természetbe? A 2018-19-es online középiskolai kémiaverseny, azaz a Laborkaland vetélkedő 3. fordulója a műanyagok káros hatásairól szól.

Tovább

Melyik műanyag mire való?

Folytatódik a Laborkaland online kémiaverseny, amelybe bármikor be lehet kapcsolódni!  Az idei Laborkaland középpontjában a műanyagok, mikroműanyagok állnak: a történeti kérdéssor után ezúttal a műanyagtípusokra és azok felhasználási területeire koncentrálnak a feladatok.

Tovább

Elindult a Mikrokaland!

Nemrég hozta nyilvánosságra a Duna mikroműanyag-koncentrációját, középiskolásoknak szánt online kémiaversenyének középpontjába pedig ugyancsak a parányi plasztikokat helyezte  egy független laboratórium: a diákok megtudhatják, hogyan jönnek létre a mikroműanyagok és milyen globális kihívást jelentenek.

Tovább

Villanyautó a laborban

Az egyik vezető hazai független laboratórium nemrég úgy döntött, hogy a tudományos tájékoztatás és oktatás mellett a fenntartható fejlődés érdekében is lépéseket tesz a társadalmi felelősségvállalás területén. A labor ezért nemrég munkába állította első, teljes mértékben villanymotor hajtotta gépjárművét.

Tovább

Tehetséggondozás laboratóriumban

Az Elválasztástechnikai Kutató és Oktató Laboratórium az elmúlt tizenöt évben diákok tucatjait segítette hozzá rangos tudományos fokozatok megszerzéséhez, emellett új módszerek kifejlesztésében is élen járt. A labor vezetője, Dr. Eke Zsuzsanna nemrég Pro Ingenio Oklevelet kapott, amelyet az oktatásért, a tehetséggondozásért ítélnek oda.

Tovább

Elválasztástechnikai siker

A WESSLING Közhasznú Nonprofit Kft. és az ELTE Kémiai Intézete által létrehozott és fenntartott Elválasztástechnikai Kutató és Oktató Laboratórium nemrég fontos eseményt ünnepelhetett: egyik tehetséges kutatója, Nyiri Zoltán június végén védte meg doktori címét.

Tovább

Mi múlik rajta? Több, mint gondolná!

Hiába dolgozik és mér jól az akkreditált vizsgálólaboratórium, hogyha a mintavétel és a minta-előkészítés (szállítás, tárolás) nem történt megfelelően. A WESSLING Tudásközpontban rendezett konferencián a szakemberek nem csak erre hívták fel a figyelmet, hanem hasznos tanácsokat is adtak - derül ki a Laboratorium.hu összeállításából.

Tovább

Kémiatanítás másképp

Miért betegedtek meg egy japán kisváros, Minamata lakói, és mi okozta az 1976-os philadelphiai járványt? A Laborkaland online kémiaverseny nyomozásra hívta a diákokat, akiknek többek között Sherlock Holmes-szal és Watsonnal kellett kideríteniük a titkosírás rejtélyét. A Laboratorium.hu tudósításából kiderül, hogy a nyertesek előtt ez alkalommal megnyílt a laboratórium titkos kapuja, és tudományos élményparádé is várta őket.

Tovább

Ultralabor

1300 csapat, 11 500 résztvevő, 214 egyéni futó, 221 km: ennyi számokban kifejezve az Ultrabalaton futóverseny. Ám azoknak, akik végigcsinálták, sokkal, de sokkal többet jelentett: testi és lelki erőpróbát, életre szóló élményt, egymásért való kiállást. Az egyik résztvevő csapat, egy független laboratórium munkatársainak szubjektív beszámolója következik.

Tovább

Laboratóriumi innovációk

Gyorsabban kiszámítható növényvédőszer-szint, digitális interfész a laboratórium és az ügyfél számára, új Legionella-kimutatási módszer, környezettudatosság már az óvodában is: február 15-én Münsterben kiosztották egy független laboratóriumhálózat idei innovációs díjait, köztük két magyarországi kezdeményezéssel - tájékoztatott a Laboratorium.hu. A magyar cég mindemellett nemrég megkapta az egyik legrangosabb hazai környezetvédelmi díjat is.

Tovább

Mikronyomon a Laborkaland!

Mikroszkopikus szinten folytatódik a Laborkaland nyomozása: a középiskolások online kémiaversenye során ezúttal a diákoknak azt kell kideríteniük, mitől káros a penészgomba, milyen szerepet játszanak a mikroorganizmusok a betegségekben. Rejtélyes pulykakór és legionárius betegség a Laborkaland.hu-n.

Tovább

A kémiai nyomozás folytatódik

Mi történik az oldhatatlannak hitt nehézfémekkel a természetben? Milyen szerepet játszott a higany a környezetszennyezés egyik legsúlyosabb esete, a Minamata-kór során? A középiskolás diákoknak a Laborkaland online verseny során a kémia segítségével kell utánajárniuk a történelem rejtélyes eseteinek: járványoknak, szennyezéseknek, különös megbetegedéseknek, bűnügyeknek. A Laborkaland 2018-ban újabb feladatokkal folytatódik.

Tovább

Futballkupa a laboratóriumban!

Egy független vizsgálólaboratórium bebizonyította, hogy munkatársai az akkreditált vizsgálatok, a professzionális mintavétel, a szupermodern műszerek kezelése mellett a sportpályán is megállják a helyüket. Nem is akárhogy. A WESSLING Tudásközpont futballcsapata ugyanis megnyerte a budapesti Üzleti Ligát.

Tovább

Laborfoci

Mi dolga egy laboratóriumnak a futballpályán? Ezúttal nem tiltott szerekről írunk, és nem is a magyar labdarúgás nehéz helyzetére kínálunk valamilyen csodaszert. Azt szeretnénk bemutatni, miért van értelme benevezni egy futballbajnokságra – akár egy laboratóriumnak is.

Tovább

Junior Príma díj egy fiatal kémikusnak

Dr. Bodai Zsolt, az ELTE és az Elválasztástechnikai Oktató és Kutató Laboratórium (EKOL) egykori diákja nyerte el a jövő meghatározó kutatóinak odaítélt Junior Prima díjat. A fiatal kutató többek között az analitika és a kioldódás területén is jelentős eredményeket ért el.

Tovább

A tudomány mozaikja

A Csodák Palotája novemberben rendezte meg a „Tudomány Mozaik - hétköznapi csodák mindenkinek” című programját. A WESSLING Tudásközpont az idén újra elstartolt Laborkaland online kémiaversenyt és interaktív oktatónapot mutatta be, szemléletes kísérleteikkel a kémia mindennapokban betöltött szerepére hívták fel a figyelmet.

Tovább

Kémiai nyomozás indul a neten!

Mi lett az Északnyugati átjáró felfedezőivel? Miért betegedtek meg egy japán kisváros, Minamata lakói, és mi okozta az 1976-os philadelphiai járványt? A Laborkaland online kémiaverseny idei kiírásában a diákok rejtélyes eseteknek erednek a nyomába.

Tovább

Tudásközpont a Tél utcában

Szupermodern, a 21. század kívánalmainak mindenben megfelelő laboratóriumot és kutatóközpontot adtak át Újpest szívében több, mint két és fél milliárd forintos beruházás keretében. A magyarországi befektetés fontos mérföldkőnek számít a német-magyar gazdasági és tudományos kapcsolatok erősödésében is – hangzott el a Kutatók Éjszakáján tartott rendezvényen. A WESSLING Tudásközpontban az oktatás és a tudományos ismeretterjesztés mellett rendkívül fontos kutatások folynak majd. Az intézetet Lepsényi István, a Nemzetgazdasági Minisztérium gazdaságfejlesztésért és -szabályozásért felelős államtitkára avatta fel - tudósított a Laboratorium.hu.

Tovább

Százezer embert ért el a tudomány

A Csodák Palotájában százezer látogató tekintette meg a napokban záruló A tudomány körülvesz című időszaki tárlatot az elmúlt nyolc hónap alatt. A most véget ért kiállítás olyan mindannyiunkat érintő kérdéseket járt körbe, mint az élelmiszer-pazarlás, az erdőtüzek, illetve a vizeink vizsgálatának fontossága. Vajon mit keres egy laboratórium egy ilyen kiállításon?.

Tovább

Fülön csípik a fipronilt!

A fipronil nevű rovarirtó szerrel szennyeződött holland tojások száma minden bizonnyal jócskán meghaladja az előzetesen becsült mennyiséget, ráadásul már az is valószínűsíthető, hogy a jelenség nem csak Hollandiában fordult elő: nemrég például már Magyarországon is találtak ilyen terméket. Nem véletlen, hogy az EU csúcstalálkozót hívott össze az ügyben. A Laboratorium.hu  annak járt utána, mi is pontosan a fipronil, miért veszélyes, és hogyan lehet kimutatni ezt az ártalmas vegyületet.

Tovább

Kísérletekkel az unalmas kémia ellen

A szerves kémiai feladatokat kedvelték leginkább az ország első online kémiaversenyén – derült ki a Laborkaland-Laborintus fél éven át tartó internetes vetélkedő statisztikáiból. A diákok eljutottak többek között Arkhimédész, Paracelsus és Faraday laboratóriumaiba is, ám mindannyiuknál népszerűbb volt Szimat kutyus, aki online segítette a játékosokat. A Laboratorium.hu összefoglalójából kiderül, mit gondolnak a fiatalok a kémiáról és egy online kémiaversenyről.

Tovább

Elveszett két PET-palack!

Mit keres két műanyagpalack a természetben? Peti és Petra bizony rendesen eltévedtek. Nem is érzik jól magukat a patakparton és a folyóvízben, legszívesebben egy szelektív kukában pihennének. A környezetvédelmi laboratóriumot is működtető, az idén 25 éves WESSLING Hungary Kft. a víz világnapja alkalmából országos rajzpályázatot hirdet gyermekeknek. A versennyel folyó- és állóvizeink védelmére kívánják felhívni a figyelmet. A pályázatra egy-egy rajz feltöltésével jelentkezhetnek a gyerekek a www.petiespetra.hu honlapon.

Tovább

Tudománynépszerűsítés diáklaborokban

Március 7-én megalakult a Diáklabor Szövetség – Magyarországi Diáklaborok Egyesülete. A Kispesti Deák Ferenc Gimnáziumban 22 csatlakozó volt jelen, az országos laborszövetség előtt nagy jövő áll, hiszen ez a szervezet a jövőben kulcsszerepet játszhat a természettudományok népszerűsítésében.

Tovább

Hogyan kell aranyat csinálni?

Az alkimisták több száz évig kutatták, de nem sikerült rájönniük a titokra. Magyarország első online kémiaversenye, a Laborkaland utolsó fordulójához érkezett, a versenyben résztvevő középiskolások most megtudhatják, valójában hogyan is kell aranyat csinálni. A vetélkedőbe még mindig be lehet kapcsolódni, a tíz nyertes pedig május 4-én bejut egy igazi vizsgálólaboratóriumba és egy tudományos élményközpontba is.

Tovább

SZTK-labor és Kémcső-klub

Kedves Olvasók! Bevalljuk, a cím némileg félrevezető. Rögtön elnézést is kérnénk tehát azoktól, akik ebben az írásban keresnék a szakorvosi rendelő laboratóriumát. Valójában partnerünk, a Csodák Palotája Playbar egyik remek kezdeményezését szeretnénk népszerűsíteni. A Szeniorok Tudományos Klubja ugyanis kísérletezésre hívja az érdeklődőket a Richter Gedeon laborba. A Kémcső Klub pedig az iskolásokat várja.

Tovább

Laboratóriumi innovációk

Élelmiszer- és takarmányminták hatékonyabb előkészítése, gyógyszerminták jobb tárolása, távvezérléssel működtethető hőmérsékletvezérlők, természettudományi „infotainment” - ezeket a remek innovációkat egy laboratóriumban "főzték" ki! Összefoglaló a WESSLING-csoport nemzetközi díjáról.

Tovább

A legnagyobb kísérletező

Faraday korában folytatódik a Laborkaland online kémiaverseny. A térben és időben ugráló internetes vetélkedő két emblematikus figurája: Gabi és kutyája, Szimat (azaz Gaberius Ferrerius és Irrimorgó) a tudóssal a londoni Royal Society előadótermében találkoznak, ahol a híres Karácsonyi Előadás sorozatba csöppennek bele. Még mindig lehet csatlakozni Magyarország első online, CSR Hungary díjas kémiaversenyéhez, a Laborkaland-Laborintushoz.

Tovább

CSR-díj a laborban

Kilencedik alkalommal ítélték oda a hazai üzleti szektor társadalmi felelősségvállalásban éllovas szereplőinek a CSR Hungary Díjat, amelynek legfőbb célja, hogy a jó példákon keresztül új gondolkodásmódot és kultúrát honosítson meg Magyarországon. A győztesek zöme a legjelentősebb hazai vállalatok közül került ki, de kreatív ötletével egy független laboratórium is helyet kapott a tekintélyes cégek között.

Tovább

Korpuszkula a Laborintusban

Robert Boyle a modern kémia tudományának az úttörője. A gáztörvények felfedezéséhez azonban még neki is van szüksége egy kis segítségre. Mindez remek alkalmat nyújt a kalandvágyó, időutazásra kész középiskolásoknak arra, hogy a lidércfény segítségével kinyissák a kaput, és belevessék magukat a Laborintusba.

Tovább

Folytatódik a kémiai időutazás

A Laborkaland online kémiaverseny idei fordulója, azaz a Laborintus célja, hogy a diákokat játékos formában vezesse végig a kémia történetén az ókortól napjainkig. Novembertől Paracelsus laboratóriumában dolgozhatnak a kalandvágyó középiskolások.

Tovább

Laborintus: kiút a kémia útvesztőjéből

A Laborintus online kémiaverseny föld alatti útvesztőjéből a versenyzőknek a térben és az időben ugrálva kell kijutniuk, a világtörténelem nagy tudósainak segítségével. Az immár második alkalommal meghirdetett internetes verseny (www.laborkaland.hu) célja a kémia népszerűsítése új eszközökkel a továbbtanulás előtt álló diákok körében.

Tovább

Szüretel a tudomány

A melegvíz útja a háztartásokig, gombavizsgálat, pálinkatudomány, csempészek elleni küzdelem: a 4évszak tudománya elnevezésű kiállítássorozat újabb állomásához érkezett: ezúttal az őszhöz kapcsolódó tevékenységek, jelenségek tudományos hátterét igyekszik bemutatni olyan jelentős intézmények, magánvállalatok segítségével, mint az ELTE Füvészkertje, az FKF Zrt., a FŐTÁV vagy a független vizsgálólaboratóriumokat üzemeltető WESSLING Hungary Kft. A Csodák Palotája Campona üzletházban található központjában már látogatható a Szüretelő Tudomány kiállítás.

Tovább

Milyen erős a paprikád?

Két izgalmas programmal is népszerűsíti a kémiát egy független laboratórium a Kutatók Éjszakáján. Az ELTE-n analitikai módszerekkel mérik meg a paprikák erejét, egy kémiaversenyen pedig megnézik, mi mindenre jók az élelmiszerek az evésen kívül. Ugyanitt bemutatkozik Magyarország első online kémiai szabadulóversenye, azaz a Laborintus is.

Tovább

Bronzérmes a Laborkaland

Harmadik lett a Laborkaland Online az egyik legrangosabb hazai marketingversenyen. A Content Marketing Award 2016-on azokat a minőségi marketingmegoldásokat díjazták, amelyek értéket közvetítenek, és a közönség is profitál belőlük. A neves szakemberekből álló zsűri ilyen kezdeményezésnek minősítette a Laborkaland Online kémiaversenyt is, elismerve annak közhasznú értékeit, illetve a közoktatásban betöltött egyre fontosabb szerepét.

Tovább

Laborkaland és Laborintus

Az ország első, teljes mértékben internetes, fél éven át tartó kémiai vetélkedőjének győztesei egy független laboratóriumban kalandoztak, és „felavatták” a Csodák Palotája új bemutatótermének Richter Gedeon Laborját is május 23-án. A Laborkalandot szervező független laboratórium célja a kémia népszerűsítése, ezért nyitotta ki egy napra a laboratórium titkos ajtaját.

Tovább

Calculation of equvivalency of standard

Template for calculation of equivalency of standard   solutions_final.xlsx.

Tovább

Mindent vittek a kísérletek

Az összes feladat közül a kísérleteket végezték el a legjobb mutatókkal azok a középiskolások, akik részt vettek Magyarország első teljes mértékben az interneten zajló kémiaversenyén. A nem sokkal az érettségi előtt befejeződött, Laborkaland Online elnevezésű vetélkedő érdekes körképet ad a középiskolások kémiához fűződő viszonyáról.

Tovább

Negyven fát ment meg évente egy laboratórium innovációja

Egy független laboratórium bebizonyította, hogy nem csak a vizsgálatokkal tehet sokat a környezetvédelemért: az idén immár ötödik alkalommal meghirdetett Greennovációs Nagydíj Innovációs ötletek kategóriájának győzteseként ugyanis az elektronikus jegyzőkönyv bevezetésével évente negyven fát ment meg a kivágástól. A cikkből kiderül, hogyan.

Tovább

Tavaszi netkísérletek

Húsvétra készítsünk pattogó tojást! Az épp nyíló növényeket pedig használjuk fel indikátorként! A tavaszi szünet remek alkalmat nyújt az otthoni kísérletezésre, a sok szemléletes feladat után elérkezett a Laborkaland Online internetes verseny legizgalmasabb pillanata, amikor az érdeklődők a gyakorlatban is megtapasztalhatják a kémia varázslatos világát.

Tovább

Laboratóriumból tudásközpont

Hamarosan újabb kémiai-analitikai kutatóbázis kerül fel a tudományos térképre. Az újpesti Tél utcában március végén rakták le az alapkövét annak az épületnek, amelyben a felsőoktatással és a szakhatóságokkal, valamint a tudományos közélettel együttműködő új tudásközpont kezdi meg munkáját jövőre, egy német-magyar vállalat közel kétmilliárdos beruházásának eredményeként.

Tovább

Újabb egyetemista siker!

Nem sokkal a National Geographic címlapján történt megjelenés után ismét fontos tudományos sikert ért el egy EKOL-os kutatás. A Élelmiszer-adalékanyagok és szennyezők (Food Additives and Contaminants) című szaklapban megjelent tanulmány eredményei rámutatnak arra, hogy bizonyos esetekben a kioldódásvizsgálatok egyszerűbb módszerekkel helyettesíthetők.

Tovább

Télen szállingózik, tavasszal rügyezik. Mi az?

A válasz: a tudomány. Legalábbis a Csodák Palotájában, ahol új, tavaszköszöntő kiállítás nyílt 2016. március 14-től. Ahogy a szervezők fogalmaztak: lassan alábbhagy a havazás, és egyre gyorsabban olvadnak a jégcsapok a Csopa kiállítóterében. A Rügyező Tudomány elnevezésű tavaszi tárlat egyik tablóját laboratóriumunk készítette el, amelyen a növények egy eddig kevésbé ismert szerepkörben, indikátorként szerepelnek.

Tovább

Az ENSZ élelmiszer-analitikai és mintavételi konferenciája Budapesten

A globális élelmiszer-biztonság egyik legmeghatározóbb nemzetközi konferenciáját a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) szervezte február végén. A magyar munkacsoport elnökét egy független laboratórium adta, és - ugyancsak a NÉBIH-hel közösen - analitikai, mintavételi szimpóziumot is szervezett.

Tovább

Egy szelet sajt

A sajtok számos kérdést felvetnek. Mitől függ például a lyukak száma és mérete? Mekkora a sajtok cukortartalma? Mi a sajt és az atom kapcsolata? Itt az ideje, hogy az ókor óta kedvelt tejterméket a kémia, egészen pontosan a konyhakémia szemszögéből is megközelítsük. Aki pedig még komolyabban érdeklődik a sajtokban rejtőző kémia iránt, látogasson el a Laborkaland weboldalára, ott ugyanis február 29-től ízekre szedik a témát.

Tovább

Gáz vagy gőz?

Ez itt a kérdés, amelyet a Laborkaland Online internetes kémiaverseny szervezői a február 15-én megjelenő újabb példákon és feladatokon keresztül igyekeznek a lehető legszemléletesebb módon megválaszolni. A szén-dioxid szobahőmérsékleten például gőz, de nyáron, a nagy melegben már gáz. Miért? És a habpatron vajon milyen halmazállapotú anyagot tartalmaz? A gőzturbina miért nem gázturbina, és ha már itt tartunk: a vízgáz valóban a víz gáza, vagy valami más? A www.laborkaland.hu honlapon minden kiderül.

Tovább

Mennyi alkohol van a kefirben?

Hogyan készítsünk savanyúságot? Vajon mekkora a kefir alkoholtartalma, és hogyan lehet azt kiszámolni? Miképpen lehet modellezni a kondenzációs kazán működését? A Laborkaland Online elnevezésű internetes kémiaverseny résztvevőinek a mindennapi életből vett feladatokat kell megoldaniuk. A késő tavaszig tartó játékot szervező független laboratórium munkatársai a második forduló feladatain keresztül is a kémia fontosságára hívják fel a figyelmet.

Tovább

Mégis népszerű a kémia?

Kifejezetten jól teljesítenek a magyar középiskolások egy nemrég indult online kémiaverseny adatai alapján. A diákok döntő többsége ugyanis jól oldotta meg a feladatokat, amelyeket a verseny szervezői a mindennapi életből vettek. Magyarország első internetes kémiaversenyének reménykeltő statisztikái.

Tovább

Fagylalt hűtés nélkül?

Vajon hogyan készítettek fagylaltot eleink a mélyhűtő feltalálása előtt? Miért sózzuk a havas utat? A Laborkaland Online kémiaversenybe a www.laborkaland.hu honlapon egészen tavaszig folyamatosan jelentkezhetnek a középiskolás fiatalok. Izgalmas kérdések, hétköznapi kémia várja őket, a legjobbak pedig bejutnak a Laboratóriumba, illetve kísérletezhetnek a Csodák Palotájában.

Tovább

És mindez a gőz miatt? - CO-mérgezés a fürdőszobában

A gőz miatt is kialakulhat szénmonoxid-mérgezés? A Laborkaland Online legfrissebb feladatából kiderül, hogy igen, éppen ezért rendkívül óvatosnak kell lenni azokban a kis alapterületű fürdőszobákban, ahol a meleg vizet előállító, nyílt égésű kazán is működik. Mivel ez a konstelláció igen gyakori Magyarországon, érdemes megoldani az online kémiaverseny ötödik feladatát.  A legfontosabb tudnivalók CO-mérgezéssel kapcsolatban.

Tovább

Panírból szappan? Itt a Laborkaland Online második feladata

Nagy sikerrel elstartolt a Laborkaland Online kémiaverseny. A www.laborkaland.hu honlapon egészen tavaszig zajló internetes vetélkedőbe folyamatosan jelentkezhetnek a középiskolás fiatalok, november 16-án pedig már az első forduló második feladatát oldhatják meg. Hogyan lesz a panírból szappan?.

Tovább

A fenntarthatóság és a laboratórium - A mennyiség uralma és az idők jelei?

A november 18-án megrendezett Magyar Fenntarthatósági Csúcs a legfontosabb hazai tanácskozás a témában. E cikkből kiderül, hogy egy független laboratórium nem csak az akkreditált környezetvédelmi vagy élelmiszer-biztonsági vizsgálataival járulhat hozzá a fenntarthatóság ügyéhez, hanem érdekes meglátásokkal is. Lássuk tehát, hogyan jön össze a termodinamika, az entrópia és a fenntartható fejlődés gondolata.

Tovább

Netkémia: hétköznapi csodák online - Új szakaszba lépett a Laborkaland

Mi történik a dinnyével, ha tengervízben hűtjük? Miért nem fő meg a bableves a Himaláján? Hogyan lesz szappan a panírból? Miért vesztett Napóleon Oroszországban? A mindennapi életből vett feladatokkal elindult a Laborkaland Online.

Tovább

Klaszter a laboratóriumok érdekvédelméért

Augusztus 25-én megalakult az Akkreditált Szervezetek Klasztere, röviden: ASZEK. A szervezet fő feladata az akkreditált státusszal kapcsolatos kérdések támogatása.

Tovább

Aranyérmes a Laboratorium.hu!

A Laboratorium.hu weboldal aranyérmet kapott Magyarország legrangosabb tartalommarketing versenyén, a Content Marketing Award-on! Közérdekű, tudományos, a kémia és a laboratóriumok világának népszerűsítését célul kitűző honlapunk a legjelentősebb hazai cégek és médiaügynökségek remek kampányai, megoldásai közé került ezzel a díjjal.

Tovább

Azbesztcsapda

A Laborkaland elnevezésű, középiskolás diákoknak szervezett országos laboratóriumi programon az azbeszt veszélyeire hívták fel a figyelmet. Az ország minden pontjáról érkező diákok rendkívül felkészültek voltak a témában, a legtöbben tudták például, hogy az azbeszt milyen egészségkárosodást okoz, mennyi a lappangási ideje, és hol alkalmazták. A vegyészek a gyakorlatban is megmutatták, miért fontos odafigyelni erre az elpusztíthatatlannak nevezett anyagra.

Tovább

Virtuális nanokonferencia

Idén ötödik alkalommal rendezi meg a NanoTudomány Nemzetközi Közössége (The International NanoScience Community) virtuális poszter konferenciáját azzal a céllal, hogy a nanotechnológiai kutatások legújabb eredményeit bemutassa a tudományos közösségi hálózat 8100 regisztrált tagjának.

Tovább

Kémcső Jenő és Spatula Sára

A laboratorium.hu oldalon már számos érdekes jelenséggel találkozhattak a kedves olvasók: fertőző kézfertőtlenítőkkel, csapból támadó baktériumokkal, élelmiszerutánzó modelloldatokkal, vagy éppen beszélő baktériumokkal. Ezúttal szeretnénk két ugyancsak furcsa figurára felhívni a figyelmet, ideje, hogy megismerkedjünk Kémcső Jenővel és Spatula Sárával.

Tovább

Irány a laboratórium!

Ha tavasz, akkor Laborkaland! Újra meghirdetik az immár két alkalommal nagy sikerrel megszervezett, középiskolásoknak szánt pályázatot és interaktív oktatónapot. A pályaválasztás előtt álló diákoknak lehetőségük nyílik eljutni egy igazi vizsgálólaboratóriumba és megtapasztalni az órákon tanultak gyakorlati alkalmazásának fontosságát. A május 15-ére tervezett, komplett pedagógiai programmal rendelkező esemény legfőbb célja ugyanis a kémia népszerűsítése.

Tovább

A minta útja a vizsgálatig

Miért fontos a mintán a vonalkód? Hogyan lehet objektíven megvizsgálni egy hamburgert? Miért kell szárazjég a daráláshoz? És mi köze mindennek az ál-fájdalomcsillapító cukorkákhoz? Most útjára indított sorozatunkban azt szeretnénk bemutatni, milyen utat jár be egy laborba hozott minta a jegyzőkönyv elkészültéig. Kezdjük tehát a minta-előkészítéssel.

Tovább

A jövő módszerei

A dohányzás ízületgyulladást is okozhat? Meghatározható egy olajszennyeződés eredete? Mi a baj a gyerekjátékokkal… és az élelmiszerek csomagolóanyagával? A fenti kérdésekre egyetemisták keresik a választ, mégpedig a világ egyik legizgalmasabb módszere,  az elválasztástechnika segítségével.

Tovább