Hol, hogyan tud segíteni egy független vizsgálólaboratórium az önkormányzatoknak? Számos területen: Gyomaendrődön egy társadalmi felelősségvállalás projekt keretében megvizsgálták a település felszíni vizeit, termálvizét, a vasútvonal zajterhelését, a helyben fogott halak húsát és még a környéken termő, számos termék alapanyagául szolgáló homoktövist is. A WESSLING Tudásközpont szakemberei az értékeket magyarázva számos önkormányzat számára kínálhatnak fontos segítséget...

Laboratóriumi vizsgálatokról mostanában sajnos leginkább a koronavírus vonatkozásában hallani. A független vizsgálólaboratóriumok azonban számos olyan területen tevékenykednek (környezetvédelem, élelmiszer-biztonság), amelyek rendszeres ellenőrzése komoly segítséget jelenthet az önkormányzatoknak is.

Ezt ismerte fel Toldi Balázs, Gyomaendrőd polgármestere, illetve Dr. Zanathy László, a WESSLING Hungary Kft. ügyvezető igazgatója, akik ősz elején megállapodtak abban, hogy a laboratórium társadalmi felelősségvállalása (Corporate Social Responsibilty - CSR) keretében megvizsgálja a Körös folyó és egyik holtágának vizét, az ott fogott hal húsának minőségét, a termálfürdő kútjából kifolyó vizet, a vasútállomás közelében tapasztalható zajterhelés mértékét, valamint a település hamarosan talán emblematikussá váló terményét, a homoktövist is.

Az mért eredmények magyarázata nagyon sok hazai település számára szolgálhat érdekes és fontos információkkal.

Homoktövis: egy sokat ígérő önkormányzati beruházásGyomaendrőd dinamikus városvezetése néhány éve elhatározta, hogy a folyótól nem messze egy üresen álló mezőgazdasági területre homoktövis-ültetvényt telepít. A számos remek tulajdonsággal (például magas C-vitamin tartalommal) rendelkező növényből lekvár és üdítő is készül, a termesztés során semmilyen vegyszert nem használnak, az önkormányzat ezért a későbbiekben szeretné biotermékké minősíteni a homoktövist.

A bogyó élelmiszer-analitikai vizsgálata során a gyümölcsöt minden szempontból megfelelőnek találták, a talajban azonban határértéken kimutattak két növényvédőszer-maradékot, a DDT bomlástermékeit. Mivel a területet a folyó iszapjával töltötték fel, és a szóban forgó vegyszer használatát már évtizedekkel ezelőtt betiltották, a talált vegyület minden bizonnyal a korábbi, nagyüzemi mezőgazdasági tevékenység folytán kerülhetett a folyóba, onnan pedig az iszapba, végül a bomlástermékek a földekre. Ugyanez indokolhatja néhány fém jelenlétét is (króm, nikkel, higany, réz, cink, arzén, ólom), amelyek azonban mind határérték alatt fordultak elő a talajmintában. A WESSLING Tudásközpont szakértője, Bán Balázs szerint a Körösök Erdélyből, az ottani hegyekből hozhatják magukkal ezeket az anyagokat.

Filep Zoltán, a WESSLING Hungary Kft. Környezetvédelmi Üzletágának helyettes vezetője, laboratóriumvezető elmondta, hogy a gyökérzónából vettek mintát, kb. 20-40 centiméteres, azaz egy ásónyomnyi mélységből.

Tekintse meg a laboratóriumvezető helyszíni nyilatkozatát!

Mivel a homoktövis termése minden szempontból megfelelt, és abban semmilyen káros anyagot  - így a talajban megtalált növényvédő szereket -  sem mutattak ki, a bogyó előtt szép jövő állhat.

A Körös és holtágai: tiszta vizek, kitűnő halMegnyugtató eredményt hozott a felszíni vizek vizsgálata is. Ezek alapján a víztestek minden szempontból megfelelnek: mind a Körös, mind a holtág esetében kifejezetten jó értékeket mértek. Külön jó hír, hogy a szennyvízbemenet felett és alatt mért értékek között sincs különbség, a szennyvízbevezetés tehát semmilyen észrevehető környezeti állapotromlást nem okoz, minden mért érték messze a határérték alatt volt, a vizek horgászásra alkalmasak.

Ugyanezt támasztotta alá az egyik holtágból kifogott hal vizsgálata is. Az eredmények mind tökéletes halhúsra engednek következtetni, mindössze a halakra amúgy is jellemző két nehézfémet (cink, higany) találtak nagyságrendekkel a határérték alatt.

Jó minőségű termálvíz

A Gyomaendrődi Liget Gyógyfürdő termálkútjából vett minta bórtartalma megerősíti a korábbi mérésekben igazolt metabórsav-tartalmat, ami a gyógytényezők egyike. Az arzéntartalom a jogszabályi értéket nem haladja meg, ha csak fürdenek benne, és nem fogyasztják. Az elvégzett mérések nem adtak további információt a víz további gyógyhatásáról, esetleg balneológus szakértők bevonásával lehetne a mikroelemek hatását feltérképezni.Amint azt Filep Zoltán elmondta: „A termálvizek esetében jóval több komponenst lehet vizsgálni, mert azok magas ásványianyag-tartalmú vizek, számos fém, fémsó előfordul bennük, míg a medencés fürdővizekre általában az ivóvízhez közeli határértékek vonatkoznak. A termálvizekre ez jóval megengedőbb, hiszen nem ivóvízként elfogyasztva rövid tartózkodás esetén terápiás hatást fejtenek ki, aminek itt Magyarországon, a fürdők hazájában különösen nagy jelentősége van.

A zaj is a határérték alatt

A megbeszélések során Toldi Balázs polgármester úr a fenti vizsgálatok mellett javasolta a pályaudvar közelében zajmérés elvégzését is. A lakossági panaszok alapján megalapozottnak tűnő vizsgálatot is elvégezte a WESSLING Tudásközpont szakembere, Bordás Tamás.

Amint az a táblázatból is látszik, a mért eredmények ebben az esetben is határérték alatt voltak a 27/2008. (XII. 3.) KvVM-EüM együttes rendelet 3. melléklete alapján, amely a vasúti mellékvonaltól származó zajra és nagyvárosi lakóterületre vonatozik. Mivel a zajforrás vasúti mellékvonal, a vizsgált épület pedig nayvárosias lakóterületen helyezkedik el, a nappal 51, éjjel 50 dB mért eredmény megfelelőnek számít. (A nappal és éjszaka közötti kis különbséget az okozhatja, hogy ugyanannyi tehervonat halad el  éjszaka is mint nappal és ezek a leghangosabbak).

A zajvizsgálat is fontos visszajelzés tehát mind a városvezetés, mind pedig a lakosság részére, mert – bár a határértékeknek megfelelt a mért zajszint  - a jövőben indokolt lehet zajmentesítő intézkedések bevezetése.

Összességében elmondható tehát, hogy a számos különböző területeken végzett vizsgálatok eredménye megnyugtató mind a lakosság, mind pedig a városvezetés számára, mindazonáltal Gyomaendrőd önkormányzata a laboratóriumi vizsgálatok eredményei ismeretében hatékonyabban és sikeresebben tud fellépni az önkormányzat területén felmerülő fejlesztések tervezésekor, finanszírozásakor.Tekintse meg a helyszínen készült képgalériát, videókat és a projekt további, részletes eredményeit!