Az elmúlt években nem csak az óceánokban és az ott élő halakban, kagylókban találtak mikroműanyagot, hanem már a folyókban és tavakban, sőt a szennyvíztisztító telepeken is. Nemrég a Laboratorium.hu ismeretterjesztő portálon jelent meg érdekes cikk a mikroműanyagokról, az Élelmiszervizsgálati Közlemények tudományos lapban közölt tanulmány pedig most azt mutatja be, hogyan lehet „megfogni”, megvizsgálni a parányi plasztikokat. A cikk írói szorgalmazzák a mikroműanyagokra vonatkozó keretrendszer kidolgozását...
A folyamatosan növekvő globális termelés eredményeként egészen elképesztő mennyiségű műanyagot halmoztunk fel a bolygón: 2014-ben összesen 311 millió tonna műanyagot gyártottak világszerte, ennek több, mint egyharmadát hasznosítják csomagolóanyagként, az 5mm-nél kisebb mikroműanyagok pedig ezekből az egyszer használatos plasztikokból alakulnak ki, főleg az ultraibolya-sugárzás hatására.
A Laboratorium.hu ismeretterjesztő portál cikkéből kiderült, hogy a mikroműanyagok az állatok tápcsatornájába jutva önmagukban is veszélyesek, de mivel különböző szennyezőanyagok tapadhatnak meg rajtuk, az emberre nézve is kockázatot jelentenek, hiszen a tengeri halak, kagylók az élelmiszerláncba is bekerülnek.
Ahhoz, hogy minél több ismerettel rendelkezzünk a mikroműanyagok előfordulásáról és veszélyeiről, mindenekelőtt meg kell azokat mérni a környezetben és az ivóvízben egyaránt. Az Élelmiszervizsgálati Közlemények című szaklap legfrissebb számának vezető anyagában azt is bemutatják a kutatók, hogyan lehet elkapni és megvizsgálni a mikroműanyagokat.
Planktonháló
A mintavétellel kezdődik!
A mintavétel során az alapelv a víz térfogatának csökkentése, ami lehetővé teszi, hogy nagy térfogatú mintából (több m3) csak a szilárd anyag kerüljön a laboratóriumba, ami a további kezelést megkönnyíti. Folyók és tengerek mintázásához neuszton- vagy planktonhálót használnak 300 µm-nél nagyobb pórusátmérővel. Ez az eszköz csak víztestek felszínén történő mintavételre alkalmas, a szennyvíztisztító telepeken alkalmazott mintavételi eljáráskor 1m3 szennyvizet szivattyúznak át egy szűrőn, ugyancsak a térfogatcsökkentés céljából, míg az üledék-mintavétel során a térfogat csökkentése már nem cél, hiszen ilyen esetben eleve szilárd anyagból indulnak ki.
A WESSLING laboratóriumhálózatban kidolgozott mintaelőkészítési eljárás fázisai
A mintavételt követő előkészítési lépés a műanyagrészecskék vagy -szálak különválasztása az üledéktől és szerves anyagoktól (pl. növényi részek), amelyek zavarnák az azonosítást. A mintaelőkészítés utolsó lépésében a műanyagrészecskéket alumínium-oxid vagy arany szűrő segítségével választják el.
A mikroszkópos képeken gyakran szerves szennyeződések is láthatók, ez is azt mutatja, hogy a szerves anyagok kiküszöbölése nehéz, a jó mintaelőkészítés pedig az egyik legfontosabb lépés.
Azonosítás és szabályozás
A mikroműanyagok azonosítása a spektroszkópia elve alapján történik. Ennek lényege, hogy a különböző műanyagok eltérő energiaelnyelése alapján határozzák meg azok típusát. Ezek a módszerek optikai mikroszkóppal kombinálva alkalmasak különböző részecskék méretének, struktúrájának és anyagfajtájának meghatározására.
A mikroműanyagok vizsgálatára a WESSLING Nemzetközi Laboratóriumhálózatánál kidolgozott módszer legnagyobb erénye, hogy magában foglalja a mintavételt, a mintaelőkészítést és a vizsgálatot is. Egészen 15 µm méretig (ez egy átlagos hajszál vastagságának a negyede) képes azonosítani a műanyagrészecskéket .
Az új módszer kétségtelenül nagy lépés a mikroműanyagok detektálása terén, ám ahhoz, hogy a különböző helyen létrejövő eredmények összehasonlíthatóak legyenek, először is szükséges egy egységes definíció megalkotása a mikroműanyagokra (pl. szükséges-e egy alsó mérethatárt bevezetni a maximum kritérium 5 mm-en túl, és párhuzamosan megalkotni a nanoműanyag fogalmát, vagy sem). Ez a differenciálás nem lenne szükségszerű, ha a mintavételi módszerek szabványosítva lennének, ezenkívül az azonosítási módszerek is sokfélék, a számszerűsítéshez pedig szükséges lenne egy olyan módszert fejleszteni, amely figyelembe veszi az azonosított mikroműanyagok szemcseméret-eloszlását.
Optikai mikroszkóppal (balra) és infravörös spektroszkópiával (jobbra) készített képek.
A szabványos módszerek lehetővé tennék az adatok nemzetközi validálását.
Az édesvizekre külön hangsúlyt fektetve a tudomány jelen állása szerint sürgős fejlesztéseket kellene végezni többek között a mikroműanyagok édesvízi előfordulása, illetve forrásainak és sorsának monitorozása, a mikroműanyagoknak való kitettség értékelése terén, és újszerű keretrendszert kellene kidolgozni a mikroműanyagok kockázatbecslésére.
A mikroműanyagokra vonatkozó jogi szabályozás első lépése lehetne a mikroműanyagok, mint környezeti jellemzők monitorozásának beemelése a Víz Keretirányelvbe (20/60/EC). Ennek szükségszerűségét az is alátámasztja, hogy a problémakört már leírták az Európai Tengervédelmi Stratégiáról Szóló Keretirányelvben (2008/56/EC).
Bordós Gábor - SzG