Mit tehetünk a növekvő számú vadbalesetek ellen?

Húsz év alatt közel 120 ezer vadat ütöttek el Magyarországon, ezek döntő többsége őz volt, kisebb arányban gímszarvasok és vaddisznók estek áldozatul a közutakon. Mi áll a jelenség hátterében? Hogyan lehet csökkenteni az előfordulásának esélyét? Laboratóriumhálózatunk mintavevői folyamatosan járják az országot, a szomorú probléma tehát előttünk sem ismeretlen, ezért foglalkozik most a Laboratorium.hu is a kérdéssel, mégpedig Török Henrietta Kinga a Magyar Vadászlapban megjelent remek összefoglalóját véve alapul...

A megnövekedett mobilitás, illetve a természeti környezet átalakításának következtében világszerte egyre gyakrabban fordul elő, hogy a személy- vagy teherautók vaddal ütköznek, ami sokszor személyi sérüléssel (akár halálesettel) végződik, és általában komoly anyagi károkkal jár. A vad-gépjármű ütközések oka a vadon élő állatok életformájából adódó territoriális, táplálékszerző és szaporodási viselkedésben is keresendő. A balesetek gyakorisága kapcsolódik a párzási, ellési és fialási időszakhoz, vagy éppen a vadászati idényhez.

Mit mondanak a számok?

A Magyar Vadászlap májusi számában megjelent cikkében Török Henrietta Kinga többek között a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai alapján megállapítja: ahogy az elmúlt húsz évben a gépjárművek száma is folyamatosan (közel kétszeresére) emelkedett, úgy nem meglepő, hogy a nagyvaddal történő ütközések is növekvő tendenciát mutatnak, Összességében a vizsgált időszakban, azaz húsz év alatt több mint 115 000 nagyvadat ütöttek el Magyarországon - a hivatalos adatok alapján.

Az ütközések áldozatai legnagyobb arányban (77%) őzek voltak. Ennek a túlsúlynak oka lehet az eleve legjelentősebb egyedszám, illetőleg a bakok esetében a territóriumfoglalás időszakára jellemző, megnövekedett baleseti kockázat. (Feltételezhető, hogy ehhez párosul a fiatal, gyenge egyedek migrációja és az időszakos táplálékkeresés is.) A gímszarvas a következő legnagyobb arányban elütött vadfajunk, habár az őzhöz képest jóval kisebb százalékban (12%) esett áldozatul. Az időszakos aránynövekedés bizonyára a téli időszakra jellemző csoportképzésnek, valamint a bikák esetében a bőgési időszaknak tulajdonítható. A gímszarvas esetében viszont a bekövetkező kár mértéke jóval nagyobb lehet, mint az őzzel való ütközésnél. A gépjárműütközések következtében elpusztult vadak rangsorában a harmadik a vaddisznó.

Mi áll a jelenség hátterében? Van-e megoldás?

Egyre több autópálya és gyorsforgalmi út létesül, a közúthálózat által elfoglalt terület pedig élőhelyvesztést jelent a korábbi állapothoz képest, illetve fizikai és kémiai szennyezőhatással, zavarással is párosul. Részben ennek is a következménye az élőhelyek feldarabolodása, valamint az egyes területrészek egymástól való elszigetelése. Mindez nagymértékben befolyásolja, szűkíti a vad mozgásterét és területhasználatát.

Mivel azonban a vad szabad mozgását nem szabad és nem is lehet teljes egészében megakadályozni, az állatok élettani sajátosságaiknak köszönhetően bármely évszakban, hónapban, napszakban megjelenhetnek a közutak közelében. A vadak megjelenése sok esetben váratlan esemény, nehéz arra felkészülni. Annyit mindenképpen minden sofőrnek érdemes megfontolnia, hogy a vadveszélyes területeken a megszokottnál jobban figyel az esetleg megjelenő vadakra, és lassabban halad, az anyagi károk mérséklésére pedig teljes körű casco biztosítást köt.

Ami a közutak tervezését és kiépítését illeti, a vadakkal történő ütközések elkerülésére az egyik legjobb módszer az útpálya feletti vagy alatti vadátjárók építése. Mindehhez rendkívül fontos annak feltérképezése, hogy a vadátjárok valóban ott legyenek, ahol az állatok átkelnek az utakon, illetve hogy az adott szakasz közelében jelen van-e lakott terület, vagy más zavaró tényező. Az átjárók kialakítása során lényeges továbbá, hogy természetes környezetre hasonlító növények borítsák azokat, tovább bátorítva a vadakat annak használatára, és minimálisra csökkentve a stresszterhelést.